„Ha a törvények működnének, a lányom még ma is élne”

Kongresszusi meghallgatáson mondhatta el a véleményét egy édesapa, akinek 22 éves, tanárnak készülő lányát gyilkolta meg egy „karrierbűnöző”, akit korábban 39 alkalommal tartóztattak le, ám a szélsőliberális (vagy kvóta) bírák rendre elengedtek – derül ki a New York Post beszámolójából.
Ezek a bírák tették lehetővé a visszaeső bűnöző számára, hogy májusban meggyilkolja a fényes jövő előtt álló 22 éves amerikai lányt, aki éppen Dél-Carolinában látogatta meg egyetemista barátnőit.
Az édesapa, Stephen Federico markáns véleményt fogalmazott meg a meghallgatáson, ami a fehérellenes demokraták részéről olyan szintű érdektelenséggel találkozott, hogy az egyik képviselő a fotóra mutatva annyit kérdezett: „Ez az ön lánya? Zarutska?”

Most két lehetőség állhat fenn. A demokrata képviselők számára tényleg annyira érdektelenek a fehér életek, hogy már meg sem jegyzik az áldozatokat, vagy pedig olyan sok fehér lányt ölnek meg Amerika-szerte, hogy egyszerűen nem tudják fejben tartani az összes áldozatot. Bármelyik is a megfejtés, sokat elmond az ország állapotáról.
Iryna Zarutska ráadásul nem is amerikai volt, hanem egy ukrán háborús menekült, aki a jobb élet reményében költözött az Egyesült Államokba, ahol a helyi fiatal lányokkal barátkozva belecsöppent a „tolerancia” és „sokszínűség” ideológiájába, mely veszélyérzetét teljesen kioltotta, s végül újabb áldozata lett a liberalizmusnak.
Rá is a kvótabírák mondták ki az ítéletet.
39 letartóztatás, mégis szabadlábon
Stephen Federico lányát, Logant, dél-carolinai házában gyilkolta meg a 30 éves Alexander Dickey, akinek egy kicsit is funkcionáló jogállamban már rég börtönben kellene ülnie. Az elfogult bírák azonban rendre kiengedték. Így törhetett be a 22 éves tanárnak készülő lány házába, így rángathatta ki ágyából, s így lőhette fejbe az életéért könyörgő fiatalt.
Meghalt. Miért? Mert Alexander Devonte Dickey-t hiába tartóztatták le 39 alkalommal, továbbra is szabadlábon volt!
– mondta a meghallgatáson a könnyeivel és haragjával küzdő édesapa. Hozzátette:
Az elkövető 15 éves kora óta évente átlagosan 2,65 bűncselekményt követett el. Legalább 140 évre börtönbe kellene zárnunk. Tudják mennyit ült összesen 10 év alatt? 600 napot!
A gyilkosság után Dickey a megszerzett hitelkártyával „vásárlókörútra” indult. Egy újabb életet olthattak ki a liberális „igazságszolgáltatásnak” köszönhetően, mely joggyakorlat egyébként hazánkban éppúgy tetten érhető, mint az Államokban.
Az apa végül megfogadta a kongresszus előtt, hogy utolsó leheletéig harcolni fog, hogy másnak ne kelljen átélnie azt, amit neki és sok szülőnek kellett. „Lehet, hogy önök kezében összpontosul a hatalom, de mi ültetjük önöket a székeikbe” – figyelmeztette a képviselőket.
Számos vád nyomja már a gyilkos vállát, bíró legyen a talpán, aki ebből is kimossa…
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás