A Hamász kész elengedni a túszokat és átadni a Gáza feletti irányítást

A Hamász péntek este bejelentette, kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet feletti irányítást. A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé.
A közlemény szerint az iszlamisták készek kiadni az összes túszt, beleértve a már meghaltak holttesteit is, cserébe izraeli börtönökben őrzött palesztinokért, illetve leszögezték: készek azonnal, „közvetítők révén” tárgyalásokba bocsátkozni a részletekről – írja az MTI.
Hangsúlyozták azt is, készek átadni az övezet irányítását egy palesztinokból álló „független szakértői csoportnak”, hozzátéve, hogy a terület jövőjéről a palesztinoknak további megbeszéléseket kell tartania, amelyeken a Hamász is részt akar venni.
Leszögezték azonban azt is, hogy a Donald Trump amerikai elnök által előterjesztett húszpontos béketerv más részleteiről tovább tárgyalnának.
Trump a Truth Social közösségi médiában közzétett üzenetében üdvözölte a Hamász bejelentését, aláhúzva, hisz abban, hogy a szervezet „kész a tartós békére”, valamint felszólította Izraelt, hagyjon fel a Gázai övezet elleni légicsapásaival annak érdekében, hogy az ott fogva tartott túszokat mielőbb kihozhassák.
„Már meg is kezdtük az ennek részleteivel kapcsolatos egyeztetéseket; ez nem csupán Gázáról szól, ez a régóta keresett béke a Közel-Keleten”
– szögezte le.
Az izraeli miniszterelnöki iroda közleményében aláhúzták, továbbra is teljes mértékben együttműködnek az amerikai elnökkel a háború lezárása érdekében, a zsidó állam által lefektetett alapelvek jegyében, amelyek egybecsengenek Trump elképzeléseivel.
Számos politikus örömét fejezte ki
A Hamász közleményét üdvözölte Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök, valamint a gázai háborúban közvetítőként fellépő Katar és Egyiptom is.
António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a konfliktusban részt vevő feleket, „ragadják meg az alkalmat, hogy véget vessenek a tragédiának”.
Trump nem sokkal a Hamász bejelentése előtt azt mondta, vasárnap estig adott határidőt a terrorszervezetnek, hogy elfogadja a gázai övezeti konfliktus rendezésére irányuló amerikai béketervet.
„Ha ez az utolsó esély nem vezet megállapodáshoz, olyan pusztítás sújtja a Hamászt, amilyet még soha senki nem látott” – jelentette ki a Truth Social platformon.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás