loading
Menü
Támogatás

Terrorcselekmény előkészítése miatt emelt vádat egy szíriai állampolgár ellen a német ügyészség

2025. okt. 22. 17:15
1 perces olvasmány
Terrorcselekmény előkészítése miatt emelt vádat egy szíriai állampolgár ellen a német ügyészség

A müncheni ügyészség vádat emelt egy szíriai állampolgár ellen, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam terrorszervezettel rokonszenvezik és terrorcselekményt készített elő Németországban – derült ki a vádhatóság szerdai bejelentéséből, számolt be róla az MTI.

Az ügyben közreműködő nyomozók szerint a 27 éves férfi – aki saját vallomása szerint 

vallási kötelességének tartotta a hitetlenek elleni harcot” 

– a vád szerint tavaly októberben, az internetről robbanószerkezetek összeállításáról szóló útmutatókra tett szert, a gyanú szerint azzal a céllal, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen vagy más zsúfolt helyen 

nem hagyományos gyújtó- vagy robbanóeszköz segítségével” embereket öljön. 

A férfit tavaly decemberben tartóztatták le egy nagyszabású razzia keretében a bajorországi Schweinfurt városában, azóta őrizetben van. A házkutatás során a környéken lakó élettársa otthonában bukkantak a robbanószerkezetekkel kapcsolatos útmutatókra, jóllehet a hatóságok azt is közölték, nincs konkrét bizonyítékuk arra, hogy a férfi valóban tett volna más egyéb előkészületeket is terrortámadás elkövetésére.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás