loading
Menü
Támogatás

Öngyilkos merénylő robbantott egy bíróság előtt Iszlámábádban – tizenketten meghaltak

2025. nov. 11. 12:56
2 perces olvasmány
Kép: nepszava.hu Kép: nepszava.hu

Öngyilkos merénylő hajtott végre robbantást egy rendőrautó mellett kedden, egy iszlámábádi bíróság épületének bejárata közelében, a nagy erejű detonáció következtében 12 ember életét vesztette, és 27-en megsebesültek – írta meg az MTI a pakisztáni belügyminiszter bejelentése alapján.

Moszin Nákvi újságíróknak elmondta: a támadó a bíróság területére akart bejutni, de amikor ez nem sikerült neki, a bejáratnál, egy rendőrautó mellett robbantotta fel magát. A miniszter arra nem tért ki, melyik militáns csoport állhat a háttérben, tájékoztatása szerint a rendőrség minden lehetőséget vizsgál. 

Az áldozatok többnyire járókelők voltak, illetve azok, akik a bíróságra tartottak meghallgatásra. 

A robbanás számos autót is megrongált a bíróság környékén, ahol rendszerint nagy a zsúfoltság a bíróságra érkező, illetve onnan távozó emberek tömege miatt. 

A rendőrség kedden arról is beszámolt, hogy előző este meghiúsítottak egy támadást az északnyugat-pakisztáni Haibár-Pahtunhva tartományban, ahol fegyveresek egy katonai akadémiánál öngyilkos merényletet hajtottak végre, és túszul akartak ejteni kadétokat. 

Az öngyilkos robbantás több házat súlyosan megrongált az akadémia környékén, és legkevesebb 16 civil megsebesült. Az akadémián senkinek nem esett bántódása. Két támadóval rövid időn belül végeztek, további hármat pedig néhány óra alatt, időszakosan fellángoló tűzharc árán sikerült végül sarokba szorítani a hadsereg kommandós alakulatának. 

A hadsereg hétfőn azt közölte, a támadás mögött a Tehríki-Talibán Pakisztán (TTP) nevű terrorszervezet állt.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás