Több mint kétszázezren vonultak Varsóban a Lengyel Függetlenség Napja alkalmából (+KÉPGALÉRIA)
Kiemelt kép forrása: X
1918 novemberében, 123 évnyi felosztottság után nyerte vissza önállóságát a lengyel állam. Ennek emlékére tartják meg minden évben november 11-én a Lengyel Függetlenség Napját, mely jellemzően egy látványos felvonulással éri el tetőpontját. Ez a menet mindig tömegeket vonz. Beszámolók szerint több mint 200 ezren látogattak el idén Varsóba, hogy részt vegyenek a felvonuláson. Más források állítják, a tömeg átlépte a 300 ezer főt.
Maga a függetlenség menete több dolog miatt is különleges. Alighanem ez a legnagyobb volumenű esemény egykori északi szomszédainknál, amely Európa-szerte egyesíti a konzervatívokat, a nacionalistákat és a hazafiakat, akik együtt vonulnak ezen az igen látványos és csodálatos eseményen. Itt még a konzervatívok is félre tudják tenni a rájuk jellemző „finnyáskodást”, egyedül a szélsőbaloldaliak, liberálisok és egyéb hazátlan globalisták maradnak távol. Ők egy időben megpróbálták betiltani a rendezvényt, ám olyan példátlan nemzeti összefogásba ütköztek, hogy ma már beérik azzal, ha az interneten kihőzönghetik magukat.
Az idei, 107. függetlenség napi rendezvény abban az értelemben is történelmi jelentőségű, hogy azon részt vett Karol Nawrocki is, ezzel ő lett az első lengyel elnök, aki személyesen is vonul a menettel.
Képgaléria:







(Fotók: x.com)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás