Hidegháború a Közel-Keleten – Felszínre törhet a Perzsa-öböl legkeményebb rivalizálása?

Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek évtizedeken keresztül közös geopolitikai és gazdasági összhangban működtek együtt. Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council, GCC – a szerk.) két alapítójának közös érdeke volt a regionális biztonság és a gazdaság stabilizálása. Szövetségük a 2011-es arab tavasznak nevezett felkeléshullám után vált egyre nyilvánvalóbbá, miután mindkét öböl menti monarchia különböző fegyveres csoportokat és mozgalmakat kezdett támogatni a térség konfliktusaiban.

Proxy háborúk Szírián át egészen Szomáliáig

A két öböl menti monarchia rivalizálása mára már több konfliktusövezetben is jelen van. Szíriától Szudánon, Szomálián és Jemenen át a Vörös-tenger térségéig Rijád és Abu-Dzabi egyre inkább szemben áll egymással. A konfliktusokban rivális erőket támogatnak és dominanciára törekednek, gyakran a regionális stabilitás rovására.

A szíriai háború kezdetén Rijád  nemcsak anyagi támogatást biztosított a szélsőséges iszlamista csoportoknak, hanem fegyvereket és katonai tanácsadókat, hírszerző tiszteket is küldött a térségbe.  Az Egyesült Arab Emírségek más utat választott, jóllehet megszakította diplomáciai kapcsolatát az Aszad vezette szír kormánnyal, de nem nyújtott támogatást szélsőséges szervezeteknek ellentétben Szaúd-Arábiával és Katarral akik Aszad rendszerének megdöntése céljából külön katonai központot hoztak létre.

Abu-Dzabi inkább a Damaszkusz által felfegyverzett kurd erőkkel a Szíriai Demokratikus Erőkkel (SDF) működött együtt, és igyekezett félreállítani a különböző iszlamista csoportokat többek között az al-Kaidából szerveződött Hajat Tahrír as-Sám (HTS)-t akinek vezetője Ahmed Huszejn es-Sár – mozgalmi nevén Abu Mohamed al-Dzsúláni – aki az Aszad-rendszer összeomlása után tavaly önhatalmúlag nevezte ki magát Szíria ideglenes elnökének.

Az emirátusi vezetés mindig is tartott a szélsőséges iszlám terjedésétől, és azon dolgozott, hogy háttérbe szorítsa a Muszlim Testvériség ideológiáját követő frakciók térnyerését. 

Nem véletlen, miután a korábbi  Szíriai Arab Hadsereg felszabadította az ország területének kétharmadát az iszlamista csoportoktól, Abu-Dzabi elsőként 2018-ban újranyitotta damaszkuszi nagykövetségét azzal a céllal, hogy rehabilitálja Bassár el-Aszad volt szíriai elnök kormányát.

A kőolajban gazdag monarchiák a szudáni polgárháborúban is az egymással szembenálló felek mögé sorakoztak fel. Rijád az Abd el-Fattáh el-Burhán tábornok vezette szudáni fegyveres erőket támogatja. Ezzel szemben az Egyesült Arab Emírségek a Mohamed Hamdán Daglo által irányított Gyorsreagálású Támogatói Erők (RSF) mellé állt. A félkatonai szervezet az iszlamista áramlatokkal való  szembenállás miatt alakult még a kétezres évek elején.

2015-ben Omar el-Besír az akkori szudáni elnök az RSF tagjait Jemenbe küldte, ahol az alakulat Egyesült Arab Emírségek hadserege mellett harcolt a jemeni iszlamista csoportok ellen.

Szomáliában mindkét öböl menti állam rivális befolyási övezeteket alakított ki. Abu-Dzabi megerősítette jelenlétét Szomáliföldön és Puntföldön, míg Rijád megerősítette kapcsolatait a mogadishui szövetségi kormánnyal. 

A verseny a vörös-tengeri kereskedelmi útvonalak ellenőrzése, a stratégiailag  fontos kikötők és a szigetek birtoklása miatt alakult ki.

A monarchiák közti viszály gócpontja Jemen

Már a jemeni háború első éveiben is egyértelműek voltak a különbségek: Rijád célja a jemeni egység fenntartása és száműzetésben lévő kormány támogatása, míg Abu-Dzabi iszlamistaellenes és szeparatista törekvésekkel rendelkező milíciákat támogatott.

A Szaúd-Arábia által vezetett jemeni háború felbontotta az Egyesült Arab Emírségekkel való szövetséget. 

A 2015-ben kirobbant konfliktusban Rijád célja az Anszár Allah (Isten pártfogoltjai: a húszik) legyőzése és egy hozzá lojális központi kormányzat újjáépítése volt.  Az Egyesült Arab Emírségek jelentős katonai szerepet játszott a szanaai kormány elleni kampányban, és egy harmadik fél: a Déli Átmeneti Tanács (STC) mögé sorakozott fel. A jemeni szeparatisták célja az ország újrafelosztása és a korábbi déli állam újjászületése. Ezek a törekvések szembementek  a szaúdi érdekekkel.

A szakítás 2025 végén vált véglegessé, amikor Szaúd-Arábia hivatalosan követelte Abu-Dzabitól erőinek kivonását Jemen déli területeiről.

Múlt év decemberében a a szaúdi légerő támadásokat hajtott végre a Déli Átmeneti Tanács (STC)  Hadramaut és al-Mahra  térségben lévő állásai ellen. 

Rijád nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint a tanács erőire, akik már nemcsak az Egyesült Arab Emírségek, hanem Izrael háttérbeli támogatását is élvezik, mivel a két ország 2020-ban az Ábrahám-egyezmények keretén belül normalizálta egymás közti kapcsolatát.

Eltérő utak, ellentétes érdekek

Rijád regionális célja továbbra is a vahabita királyság fennmaradásának megőrzése és geopolitikai érdekeinek fenntartása. Jemen területi egységének megőrzése számára kulcsfontosságú, mivel a szaúdi uralkodók mindig is attól tartottak, hogy egy dél-jemeni szeparatizmus veszélye precedenst teremthet a mesterségesen létrehozott királyság területén belül.

Szaúd-Arábia déli területei –  Dzsizán, Aszír és Nadzsrán tartományok – történelmileg jemeni területek, amelyeket az 1934-es taifi szerződés értelmében annektáltak. A jemeni nacionalisták körében ez még a mai napig érzékeny téma. Szaúd-Arábia nemcsak az elfoglalt jemeni tartományok elszakadásától tart, hanem a részben síiták lakta Keleti tartomány különválása is fenyegeti, ami Teherán érdekét szolgálná.

Rijád számára Irán megfékezése továbbra is központi kérdés. Eltökélt szándéka a síita állam befolyási övezetének visszaszorítása.

A vahabita királyság továbbra is vezető szereplőként akarja magát feltüntetni a szunnita muszlim világban, ami megköveteli a rivális befolyási övezetek felemelkedésének megfékezését.

Ezzel szemben az Egyesült Arab Emírségek célja a gazdasági és kereskedelmi terjeszkedés. Mohamed bin Zajed Ál Nahján emirátusi elnök vezetése alatt az öböl menti monarchia sokkal határozottabbá vált. A hét arab emírségből álló föderáció agresszív gazdasági terjeszkedésbe kezdett a Közel-Keleten és Afrikában, ami gyakran a szaúdi érdekekkel ütközött. Az emirátusi befektetések nem csak a Vörös-tenger partjainál céloztak meg stratégiai infrastruktúrákat. A korlátozott szárazföldi területekkel rendelkező monarchiának új tengeri kikötőkre van szüksége Ázsiában és Afrikában is, szerte az Indiai-óceán partjainál, hogy részesedést szerezzen a globális kereskedelemből.

Az Egyesült Arab Emírségek másik stratégiai érdeke  a politikai iszlám elleni küzdelem, mivel az öböl menti államok vezetése egzisztenciális fenyegetésnek tekinti a Muzulmán Testvériség ideológiájának terjedését. Abu-Dzabi következetesen támogatja a világi arab vezetőket és az iszlamista csoportok ellen harcoló frakciókat.

Nyílt háború, vagy elfojtott rivalizálás? 

Az egyre fokozódó feszültségek ellenére továbbra sem valószínű, hogy közvetlen katonai konfliktus alakulna ki a két öböl menti monarchia között. Rijád várhatóan fokozni fogja támogatását jemeni szövetségeseinek, és korlátozott légicsapásokkal gyengíti  az Egyesült Arab Emírségek által támogatott jemeni csoportokat. Szaúd-Arábia inkább gazdasági és diplomáciai nyomásgyakorlással próbál majd hatni kisebb szomszédjára.

A nyílt hadviselés veszélyeztetné az öböl menti térség biztonságát, és mivel mindkét arab monarchia mélyen beágyazódott a nyugati világ szövetségébe, emiatt a frontális háború valószínűtlen alternatívának tűnik.

A régió viszont átalakulóban van. A  két monarchia küzdelmének következményei már most is érezhetőek a térségben. 

A  két fél által befolyásolt konfliktusok elhúzódnak, a humanitárius válságok egyre súlyosabbak.

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) két oszlopos tagja közötti mély feszültség miatt egyre jelentéktelenebbé válik a szervezet jelentősége.

A közeljövőben az a legvalószínűbb, hogy a két ország valamilyen informális megállapodásra jut, és a versengést egyelőre rendezetlenül kezeli. Jóllehet Szaúd-Arábia a napokban elutasított minden békejavaslatot, amit az emirátusi elnök ajánlott közvetítőkön keresztül, mégis kevesebb annak esélye, hogy a két állam között közvetlen fegyveres konfliktus alakuljon Jemenben vagy akár Szudánban, hiszen ez katasztrofális következményekkel járhat nemcsak a régióra, hanem az egész világra nézve.

Kapcsolódó: