Trumpot megelőzve szállna partra Grönlandon Németország és Anglia
Illusztráció | Kép forrása: kaizenexecutive Instagram-oldala
Németország egy NATO-missziót tervez Grönland védelmére, „Arctic Sentry” néven. Berlin tervei szerint brit katonák is segíthetnének lebeszélni Trumpot a dán területek annektálásáról. Grönlandról sorsdöntő találkozó kezdődik hétfőn Washingtonban – adta hírül az Economx.
A szebb sorsra érdemes Németország terve, hogy a sarkvidéken elindított közös NATO-művelettel elvegyék a kedvét Donald Trumpnak Grönland annektálásától. A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a régiót fenyegető veszélyek megfigyelésére létrehozott „Arctic Sentry” elnevezésű misszió a NATO tavaly indult „Baltic Sentry” nevű műveletének mintájára épülhetne, amely a balti-tengeri fenyegetések megfigyelésére és az infrastruktúra védelmére irányul.
Trump már korábban is kifejezte igényét az ásványkincsekben gazdag sziget iránt, ám szavait a venezuelai akció óta véresen komolyan veszi a világ, hiszen az USA egyértelművé tette: új kor kezdődött, melyben az erősebbre semmilyen szabályok nem vonatkoznak. Dánia emiatt felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy legyen a terület „bérlője”, amit az elnök határozottan visszautasított.
86 évet késett szövetség
A XX. század első felében, ha Nagy-Britannia és Németország összefog, Európa vált volna a valódi szuperhatalommá, mely előtt térdre borul a világ. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, Németország és Britannia már csak szánalmas paródiái azon nagyhatalmaknak, melyek egykor voltak. Így nagy kérdés, a két ország együttes fellépése mennyiben ijeszt rá az Egyesült Államokra.
A realitásérzéküktől elszakadt európai politikusok persze továbbra is úgy tesznek, mintha szavuknak súlya lenne a világpolitikában. Ezt bizonyítja a német alkancellár, Lars Klingbeil kinyilatkoztatása, aki felszólította Trumpot, tartsa tiszteletben Grönland szuverenitását és a nemzetközi jogot.
„Kizárólag Dánia és Grönland hatásköre eldönteni Grönland jövőjét”
– közölte Klingbeil, egyben hozzátette, hogy „a területi szuverenitást és integritást tiszteletben kell tartani. A nemzetközi jog ezen alapelvei mindenkire vonatkoznak – beleértve az Egyesült Államokat is. NATO-szövetségesként együttműködünk az Arktisz biztonságának fokozásán, nem egymás ellen.”
Donald Trump korábban arról beszélt, ha ők nem lépnek, előbb-utóbb Oroszország vagy Kína teszi rá a kezét Grönlandra, amit országa „nem engedhet meg magának”. „Nem lesz Oroszország vagy Kína a szomszédunk” – szögezte le.
A dánok szerint az amerikai elnök többször is, bizonyítékok nélkül állította, hogy orosz és kínai hajók működnek a sziget közelében. Mint Lars Lokke Rasmussen, dán külügyminiszter fogalmazott: „Nem helytálló az a kép, amely az orosz és kínai hajókról a Nuuk-fjordban, valamint a hatalmas kínai beruházásokról szól.”
Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke arról beszélt, közeleg a „döntő pillanat”, s ők „készen állnak megvédeni” értékeiket.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás