Trump éppen április 12-e után akarja megerősíteni a magyar gazdaságot, feltéve, hogy a Fidesz győz
Kép forrása: HVG
„A kormányom készen áll arra, hogy az Egyesült Államok teljes gazdasági erejét felhasználja Magyarország gazdaságának megerősítésére, ahogyan azt korábban nagyszerű szövetségeseink esetében is tettük, amennyiben Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar népnek valaha szüksége lenne rá. Izgatottan várjuk, hogy befektessünk abba a jövőbeli jólétbe, amely Orbán további vezetése nyomán fog létrejönni!” – írta Donald Trump amerikai elnök a saját Truth Social közösségi platformján, közölte a HVG.
Az üzenet azt sejteti, hogy az USA által nyújtott bármiféle gazdasági támogatás annak függvénye volna, hogy Orbán Viktor marad-e Magyarország miniszterelnöke az országgyűlési választás után. Ugyanakkor csak az elmúlt bő egy évben – amíg Fidesz-kormány volt Magyarországon és Trump-kormány az Egyesült Államokban – miért nem tette ezt meg? Miért éppen mostanáig halogatta ezt a nagy bejelentést? És persze az is kérdés, hogy vajon holnap nem fogja-e az amerikai elnök homlokegyenest ennek az ellenkezőjét mondani, hisz nála sosem lehet tudni.
Orbán Viktor a videóban reagált Donald Trump szavaira: „Barátokat kell gyűjteni. Ha barátokat gyűjtesz, akkor baj esetén lesz kire számíts. Jó hír!”
Orbán Viktor 2025 novemberében a Trumpnál tett látogatása után jelentette be, hogy egy pénzügyi „védőpajzs” nyújtásáról állapodott meg az amerikai elnökkel. Utóbb kiderült, hogy nem született formális megállapodás, Trump pedig azt is tagadta, hogy konkrét ígéretet tett volna Orbánnak.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás