loading
Menü
Támogatás

Manfred Weber: megtérült a Magyar Péterbe fektetett bizalom

2026. júl. 3. 09:00
3 perces olvasmány
Kép forrása: Hír TV Kép forrása: Hír TV

A Néppárt elnöke a beszélgetés során felidézte, hogy két évvel ezelőtt, az európai parlamenti választás után személyesen kereste fel Magyar Pétert Budapesten, miután a Tisza Párt hét mandátumot szerzett az Európai Parlamentben – írta az Euronewsra hivatkozva az ATV.

Meghívtam, hogy csatlakozzon a néppárti frakcióhoz az Európai Parlamentben, és ő elfogadta ezt. És most megtérült az a bizalom, amit belé fektettünk a hatalmas sikerével” – fogalmazott az EPP vezetője. Külön kiemelte azt a pillanatot, amikor a júniusi uniós csúcs előtt a Tisza Párt elnöke első alkalommal vett részt a jobbközép erők brüsszeli egyeztetésén, többek között a német kancellár társaságában. „Ez nagyon felemelő pillanat volt, büszkék voltunk, hiszen a magyarok hangja visszatért az európai színtérre mondta Weber.
Az interjúban szóba került Magyar Péter korábbi, az ukrán uniós csatlakozást érintő vonakodó álláspontja is. Az új magyar kormány az első csatlakozási fejezet megnyitását ugyan jóváhagyta, a gyorsított eljárású felvételt azonban ellenzi. Manfred Weber szerint ez a gyakorlatban már most is kézzelfogható fordulatot jelent az eddigi magyar politikához képest.

Mint rámutatott: az új vezetés már jóváhagyta az EU 90 milliárdos hitelét Ukrajnának, és beleegyezett az első tárgyalási klaszter megnyitásába is, vagyis alapvető változás történt.

Az interjú végén Manfred Weber arról is beszélt, hogy Orbán Viktor választási veresége szerinte nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is érezhető politikai következményekkel jár. „Orbán megbukott, és ez nagy gond az európai szélsőjobboldalnak és a populistáknak, hiszen Orbán az ő hősük volt, és választást vesztett egy fiatal néppárti vezető, Magyar Péter ellen” – véli a néppárti politikus.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás