Rekordszámú illegális migráns érkezett Nagy-Britanniába
Kiemelt képünk illusztráció - Fotó: Kay Nietfeld/dpa
Rekordszámú, 230 illegális bevándorló, köztük 20 gyerek érkezett egyetlen nagy, felfújható gumicsónak fedélzetén a hétfőre virradó éjjel a La Manche csatornán Nagy-Britanniába - jelentette hétfőn a Francia Tengeri Mentőtársaság (SNSM) és a brit közszolgálati média, a BBC nyomán az MTI.
Az SNSM közleménye szerint ez egy „új és tragikus rekordot jelent" a nagyobb embercsoportok szállítására kevésbé alkalmas, ezért életveszélyes kishajók esetében. Hozzátették, hogy ez a szám jócskán meghaladja a júliusban felállított korábbi rekordot, amikor 165 ember kelt át egy ilyen törékeny kishajón. Jean-Marc Lamblin, az SNSM Berck-sur-Mer-i regionális igazgatója elmondta, hogy munkatársai a brit vizekre való belépéséig kísérték el a csónakot, miközben értesítették brit kollégáikat az érkezéséről. Hozzátette, hogy az elmúlt három hónapban „egyre több 15 méter hosszú csónakot láttak, sőt nemrég már egy rekord hosszú 150 métereset is; ami arra utal, hogy ma már nincsenek korlátai ezeknek a szállításoknak".
A brit belügyminisztérium egyelőre nem reagált az ügyre.
A brit hatóságok adatai szerint az év eleje óta 14 819 ember kelt át a La Manche-csatornán Nagy-Britanniába a különböző méretű gumicsónakok fedélzetén.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás