Anyanyelvi jogok és autonómia – II. Rákóczi Ferenc és Széchenyi István emlékezete

Április nyolcadikán emlékezünk II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem halálának 290., és Széchenyi István, a legnagyobb magyar halálának 165. évfordulójára. Történelemformáló életművükre most csak két művel emlékezhetünk; Rákóczi Kiáltványával és Széchenyi Hunniájával, amelyek a mai napig a leginkább aktuálisak, ha a jelenkor történelmi problémáit vesszük számba. 

A Kiáltvány (forrás:wikipedia.org)

A Rákóczi-szabadságharc az 1703 áprilisában írt, és május 6-án Brezánban kiadott, „Recrudescunt” kezdetű kiáltványával vette kezdetét (Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera – Kiújulnak a jeles magyar nemzet sebei). Ebben Rákóczi a császári udvar (értsd ma: a brüsszeli fennhatóság) ellen emel szót. Bécs lábbal tiporja, roncsolja, szaggatja a történelmi magyar alkotmányt, azaz az Aranybullában foglalt, örökös magyar szabadságjogokat, de a kunok és jászok királyi szabadságjogait is. 

Idegen kézre juttatja a Korona örökös jószágait (azaz a magyar földet),

 „a Mammon hallatlan keresetinek modgyával sokféle kigondolt szín alatt” sarcolja a magyarságot, megkétszerezi a harmincadot és portio quantumot szed (negyedrészi adó). Az ország javait olyan mértékben elszedi, hogy a „magyarok már a kenyeret is só nélkül eszik” (sóvám). 

A kurucok ezredese (forrás: wikipedia.org)

A szabadságharc a Rákóczi birtokok szívéből – az utóbb az osztrák Schönborn család kezére, és ezzel mérhetetlen szegénységre jutó kárpátaljai területekről – Váriról és Tarpáról, Beregszász mellől indult meg, Esze Tamás talpasainak, a kurucoknak hadra kelésével május 21-én. És háromszázhuszonkét évvel később is itt véreznek leginkább a magyarság sebei, a kárpátaljai magyarság alávetett és pusztulással fenyegetett mindennapjaiban. Rákóczi kiáltványa fájdalmasabban aktuális, mint valaha.

Széchenyi István: Hunnia (forrás: saját)

A másik, bajainkra emlékeztető mű Széchenyi 1835-ben megírt, de csak 1858-ban kinyomtatott Hunniája, amelyben tulajdonképp a magyar nemzeti modernség programját írta meg, amikor a latin nyelv helyett kiáll a magyar nyelv hivatalos használatáért. A Hunniában a magyar és a Korona területén élő nemzetiségek szabad anyanyelvhasználatáról értekezik, és a magyarságnak a történelmi alkotmánya folytán megvalósult, politikai nemzetalkotó szerepe mellett a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájáért száll síkra. 

„Tartsa meg anyanyelvét hiven mindenki, otthonitól ne pártoljon el soha el!”

A magyar nyelv használata, a nyelvszabadság, mint természetes alapjog a mai napig nem illeti meg a magyar nemzet kisebbségi sorsra jutott tagjait, és a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki kulturális autonómiájuk lehetősége sem biztosított. A Széchenyi István Hunniájában megfogalmazott célok tehát a mai magyar nemzeti politika legfontosabb feladatát jelölik ki. Autonómiát az elcsatolt részek magyar kisebbségeinek!