Az utolsó magyar királynét megkoronázó püspök különleges bútorait is megcsodálhatjuk a veszprémi érseki palotában
Kép forrása: vetk.hu
Egy titokzatos múltú, több mint 300 éves ereklyetartó, egy 18. századi szekreter és egy látványos barokk könyvszekrény – egyebek mellett ilyen különleges bútordarabok segítségével ismerhetjük meg az egykori veszprémi püspökök életét az érseki palotában. A nem mindennapi bútorokat és a palota gazdagon díszített, restaurált tereit ma már a látogatók is megcsodálhatják, a Szent Mihály-napokon, szeptember 25. és 27. között például többféle tematikus sétán fedezhetik fel a várnegyed egyedülálló történetét és épületeit.
Különleges feladat várt 1916. december 30-án Hornig Károlyra, korának nagyhatású veszprémi püspökére. Ő helyezte a koronát IV. Károly király hitvese, Zita királyné fejére a budai Mátyás-templomban, a magyar királynékat ugyanis már a 13. század óta a veszprémi püspökök koronázták meg, és egyben a mindenkori királyné kancellárja címet is viselték. Az akkor 76 éves Hornig Károly nem tudhatta, de ő volt az utolsó veszprémi püspök, aki ezzel az ősi előjoggal élhetett, hiszen alig két évvel később az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott.
Hornig Károly emlékét ma is őrzi egykori rezidenciája, a veszprémi érseki palota, amelynek termeiben több olyan bútordarab is áll, amelyeket a püspök használt. A várnegyed megújításának részeként a Veszprémi Főegyházmegye az értékes, 17., 18. és 19. századi bútorokat is restauráltatta az elmúlt években, így azokat vezetett sétákon ma már a látogatók is megcsodálhatják.

18. századi szekreter és barokk ereklyetartó szekrény


„A jelenleg is megtekinthető darabok szép lenyomatai az idén 250 éves palota történetének, hiszen a különböző bútorok különböző korszakokhoz köthetők” – mondja Vavra Áron műemléki projektvezető, kiemelve: a palota építéskori berendezéséből nagyon kevés tárgy maradt fenn, de a Kék szalonban álló 18. század végi, nagy méretű, látványos barokk könyvszekrény ezek közé tartozhat. „Ez lehet az egyik bútor, amely akár már Koller Ignác püspök idejében is a palotában lehetett, és amelyet később Hornig Károly püspök is használt” – teszi hozzá a szakember.
A látogatók a püspök 19. század végén készült, ónémet stílusú íróasztalát is megnézhetik, ahogy azt a barokk ereklyetartó szekrényt is, amely a Hornig Károly által győri püspökké szentelt, későbbi nagyváradi püspök, Széchenyi Miklós hagyatéka volt. Feltételezések szerint az olasz származású, 17. századi ereklyetartó sorsa kanyargós lehetett, kérdés, hogy mikor és hogyan került az érseki palotába.

Különleges sétákon fedezhetjük fel a veszprémi várnegyedet
Hornig Károly egykori rezidenciáját és bútorait a szeptember 25. és 27. közötti Szent Mihály-napokon is felfedezhetik a Veszprémbe látogatók. A naponta többször induló Fény és áhítat című séta az érseki palota reprezentatív termein, valamint a középkori Gizella-kápolnán vezeti végig az érdeklődőket, a szeptember 25-én és 26-én 14 órakor kezdődő vezetett séta résztvevői emellett az 1000 év öröksége – A veszprémi várnegyed megújítása című dokumentumfilmet is megnézhetik.
Az ünnepi hétvégén más programok is várják az érdeklődőket. Szeptember 25-én este 8 órától zseblámpás toronytúrán lehet felfedezni a Szent Mihály-főszékesegyház harangtornyát, a templomteret, az altemplomot és a Szent György-kápolnát. A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény nagy sikerű WIP2023 (Work in Progress) programsorozata után szeptember 26-án, szombaton 10 órától, 14:30-tól és 16:30-tól kezdődnek a MIP2026 (Move in Progress) vezetések, amelyeknek résztvevői az Érseki Könyvtár és Levéltár költözésének „munkaközi fázisába” és az épület, a kis-szeminárium „belakásának” kulisszatitkaiba nyerhetnek bepillantást.
Szeptember 26-án 11 órakor Vörös Tamás DLA, a Veszprémi Főegyházmegye főépítésze vezetésével indul a Szentháromság-szobortól a Tér és idő – Építészeti rétegek a várhegyen című séta, amely a Szent György-kápolnát, a Szent Mihály-főszékesegyházat, a Gizella-kápolnát és az érseki palotát érinti majd, fókuszba állítva azokat az építészeti korszakokat, amelyek a várnegyed mai képét formálták. Szintén szombaton, 17 órától Angyalok és démonok című különleges témájú sétához lehet csatlakozni, amely a különböző szellemi teremtmények várnegyedbeli ábrázolásaira irányítja rá a látogatók figyelmét.
Szeptember 27-én, vasárnap Vavra Áron műemléki projektvezető vezeti körbe az érdeklődőket: a Láttad már? – Feliratok, domborművek a Vár utca épületeinek homlokzatán című séta résztvevői olyan építészeti részleteket, feliratokat fedezhetnek fel, amelyek a mindennapokban könnyen észrevétlenek maradhatnak.

A Szent Mihály-napokon számos családi programot is szerveznek. Ilyen egyebek mellett a tavaly boldoggá avatott Bódi Mária Magdolna életéhez kapcsolódó városi kódfejtő játék, a Magdi Tour, az Ismerd meg az igaz út titkát! című UV-lámpás játék, a Nem káptalan a fejem! kódfejtő program és az Angyali lépcső keresőjáték. A látogatók részt vehetnek a veszprémi érseki pincészet borkóstolóján, meghallgathatják Deák László orgonaművész és Fülep Márk fuvolaművész közös hangversenyét, illetve megtekinthetik a Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című díjnyertes kiállítást is.
További részletek a programokról a ITT találhatók.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás