daextlwcn_print_scripts(false);

Lemondott a Magyar Szocialista Párt pártigazgatója – tudta meg a Blikk. Helyére Ács Andreát, a párt kőbányai önkormányzati képviselőjét nevezték ki. Molnár ebben a hónapban a harmadik meghatározó politikusa az MSZP-nek, aki kiesik, távozik, a pártvezetésből. 

A tisztújító kongresszuson a Magyar Szocialista Párt maradéka Komjáthy Imrét választotta elnöknek. Komjáthy eddig Kunhalmi Ágnessel társelnöki pozíciót látott el. A tisztújítást követően Kunhalmi is bejelentette, hogy nem folytatja.

Október közepén pedig Tóth Csaba távozott az MSZP zuglói alapszervezetének éléről. Ez volt az utolsó közéleti tisztsége. A zuglói parkolási korrupciós ügyekben fontos szerepet tölthetett be Tóth. A Központi Nyomozó Főügyészség 2022 márciusában gyanúsítottként hallgatta ki. Azóta, hogy a botrány kirobbant, folyamatosan veszített pozícióiból. Ez volt az utolsó.

Komjáthy Imre megválasztott elnök a kongresszuson azt mondta, az MSZP lesz a magyar politikai élet baloldali lelkiismerete és már a 2026-os választásra készülnek. A céljuk pedig az, hogy az MSZP ott legyen a következő országgyűlésben.

Nos bármelyik utóbbi időben készült közvélemény kutatás eredményét is nézzük, ennek a veszélye nem áll fenn.

Forrás Blikk, Vezető kép: Újpesti Hírmondó

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);