daextlwcn_print_scripts(false);

Ülésezett a Pest vármegyei közgyűlés, a napirendi pontok között pedig több olyan is szerepelt, melyeket a Mi Hazánk a vármegyében élők érdekében szeretett volna megvitatni. A nemzeti párt több fontos javaslata is elfogadásra került végül.

A vármegyében mondhatni patthelyzet alakult ki, hiszen sem a Fidesz, sem a baloldal nem tud többséget kialakítani, így a Mi Hazánk nyolc képviselője jelentheti a mérleg nyelvét a testületben. Ez pedig jelentős lehetőségeket biztosít a párt számára nem csak az akarata érvényesítésére, de a vármegye lakosainak az érdek képviseletére is.

Hatályon kívül helyezték a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Munkacsoport áll fel a vízgazdálkodás javítása érdekében

A Mi Hazánk frakcióvezetője, Bartha Barna a Magyar Jelennek elmondta, hogy kezdeményezte egy munkacsoport létrehozását a tájgazdálkodás és vízvisszatartás érdekében. Ez a munkacsoport meg is alakult. „Ehhez kértem a képviselőtársaim támogatását, és végül is ez is kisebb vita után sikeresen átment, úgyhogy kezdünk egy nagyon komoly munkát a tájgazdálkodás érdekében itt Pest megyében” – mondta. Bartha Barna bízik benne, hogy egy ilyen munkacsoportot az ország többi vármegyéjében is fel lehet majd állítani.

Bartha Barna, a Mi Hazánk Pest vármegyei frakciójának vezetője beszél a közgyűlésben

Vácnak és Sződligetnek is részesülnie kell a Samsung által érkező forrásokból

Nagy jelentőséggel bír az az előterjesztés, amelyben arra kérték a közgyűlést, járjon el a kormánynál, hogy a Vác és Sződliget kerüljön be a gödi kiemelt gazdasági övezet keretén belül a kiemelten érintett települések sorába. Ezt kisebb vita után végül is megszavazták.

„Ennek az a jelentősége, hogy miközben közvetlenül Vác adja a vizet a Samsung gyárnak, és oda is viszik vissza a több ezer köbméter szennyvizet tisztítani, addig a település nem részesült eddig a Samsung által fizetett adókból”

– jelezte a Mi Hazánk politikusa. Sződliget pedig félúton fekszik Göd és Vác között, ezért az érintettsége egyértelmű. Szerinte ha ezt sikerül átvinni, akkor Vác és Sződliget lakosságának ez egy kedvező döntés lehet, mely plusz forrást jelenthet a két településnek. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a szennyvízen kívül Vácot érinti az az ötezer vendégmunkás is, akiknek nagy része a településen veszi igénybe a közszolgáltatásokat.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);