A nyomozási bíró döntése nyomán elrendelte Székesfehérvári Járásbíróság annak a nagylóki pultosnak a letartóztatását, aki három másik társával, köztük egy önkormányzati képviselővel leitatott egy 42 éves családapát a helyi kocsmában, majd ezután végignézte, ahogy a férfit a teraszon, két szék közé bekötözik a tőle vásárolt szigetelőszalaggal. A nő ezután, írja az ügyészség.hu,
Mobiltelefonjával a megkötözött sértettet lefényképezte, majd a képet az ismerőseinek elküldte. A fénykép egy közösségi oldalra is felkerült. A négy gyanúsított a zárást követően a helyszínről távozott, azonban a magatehetetlen, megkötözött sértettet a nyitott teraszon magára hagyták.
Az ittas, alvó férfi az éjszaka során megpróbált kiszabadulni a kötözésből, ám a székekkel együtt felborult és a terasz padlójára esett – hajnalra pedig kihűlt, és életét vesztette.
Forrás: ügyészség.hu
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!