Jogos követelés a kárpátaljai, és ezen belül a beregszászi központú magyar autonómia megvalósítása.
Az 1991. december 1-jén megtartott ukrajnai népszavazáson Ukrajna függetlenségéről döntöttek a választópolgárok. A szavazáskor az ország nagy részén kettő, Kárpátalján három lapot kaptak. Az elsőn, a zöld lapon a leadott igen szavazatokkal az állampolgárok alkotmányosan érvényesítették azt a szuverenitási nyilatkozatot, amelyet 1991. augusztus 24-én, a moszkvai puccs leverése után tett az ukrán parlament, kikiáltva a köztársaság függetlenségét.
A második, rózsaszín szavazólapon – melyet a Kárpátalján élők kaptak meg – a feltett kérdés így hangzott: „Akarja-e Ön, hogy Kárpátalja (Zakarpatje) mint a független Ukrajna keretén belüli szubjektum elnyerje a különleges önkormányzati adminisztratív terület státuszát, rögzítve ezt Ukrajna alkotmányában, és ne tartozzon semmilyen más közigazgatási területi képződményhez?” A harmadik, a fehér szavazólapon szavaztak az ukrán elnökjelöltekre.
A beregszászi járás (forrás: zoli66.bloglap.hu)
Országosan a választásra jogosultak 83,7 százaléka vett részt a népszavazáson. A választásra jogosult kárpátaljai szavazópolgárok több mint 90 százaléka, 700 555 fő adta le szavazatát, és 78 százalékuk voksolt a kárpátaljai autonómiára.
A beregszászi járás lakosságának pedig 81,4 százaléka nyilvánította ki akaratát a Beregszász központú Magyar Autonóm Körzet létrehozása mellett.
Ruszinok és magyarok (forrás:magyarkurir.hu)
Csurka István a Magyar Fórum 1991. december 5-i írásában így értékeli a népszavazás eredményét: „Most tehát először is tisztelet a hős kárpátaljai magyaroknak! Tisztelet a hűség világbajnokainak, akik a magyarságukat a legnyomasztóbb körülmények között sem hagyták elveszni. (…) Ugyanezek a hálakifejezések és tiszteletadások természetesen megilletik az együtt élő ruszin népet is, amelyik józan Európa felé figyeléssel őrködik, hogy a térség sajátos kultúrája megmaradjon, és minden ott élő boldogulását szolgálja.
Mindent egybevetve, az, ami ezen a decemberi vasárnapon történt, jelentőségben csak a berlini fal lebontásához fogható.
De magyar pillanatnak is legalább ekkora ez. Végül is a legelesettebb magyar nemzetrész, a legreménytelenebb helyzetben lévő magyar töredék emelte fel most a fejét. Kárpátalja cserélt gazdát ebben a században a legtöbbször. Itt volt a legnehezebb magyarnak megmaradni, s lám, itt szerveződik meg legelőször a magyar önrendelkezés, mégpedig erőszakmentesen és alkotmányos módon.”
A Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola épülete (forrás: ujbuda.hu)
A kárpátaljai népakaratot a magyar és az ukrán államvezetés semmibe vette (miközben például a krími autonómia jogi értelemben létrejött). Antall József magyar miniszterelnök 1991. december 6-án sietett aláírni az ukrán–magyar alapszerződést, amelyben lemondott a kárpátaljai magyar önigazgatási igényekről. December 2-án, hétfőn Jeszenszky Géza külügyminiszter összehívta az Országgyűlés külügyi bizottságát, hogy előkészítse a terepet az ukrán–magyar alapszerződéshez. Azzal ámította a bizottság tagjait, hogy fontos a jó viszony, és hogy Leonyid Kravcsuk, az akkor már megszavazott elnök tíz nappal az előtt Kárpátalján ígéretet tett arra, hogy a térség megkapja az oly kedvező „különleges gazdasági övezet” státuszt, valamint nem ellenezte a kárpátaljai önkormányzat megteremtését. Hogy ebben mennyi volt az igazság, nem tudhatjuk, de tény az, hogy a kárpátaljai autonómia nem jött létre, ellenben az őshonos magyar és ruszin kisebbség nemzetiségi jogainak felszámolása, például a szabad nyelvhasználat drasztikus csorbítása azóta is folyamatos.
Kárpátalja, 1939 (forrás: hirosveny.hu)
Ezért is a kárpátaljai, és ezen belül a beregszászi központú magyar autonómiaigény fenntartása jogos követelés, történeti jogosultsága is van, hiszen az 1939. március 15–18-a között lezajlott hadműveletekben visszafoglalt Kárpátalját 1944 októberéig, tehát a magyar fennhatóság rövid időszakában a Magyar Királyság különleges közigazgatási területnek nyilvánította. Élére önálló kormányzói biztost nevezett ki Kozma Miklós személyében, jogilag is megteremtve a terület autonómiáját.
Kárpátalja a Kárpát-medence leghátrányosabb helyzetű térsége. A Rákóczi szabadságharc leverése után a Méltóságos Fejedelem birtokait, 250 000 holdnyi területet gróf Schönborn Lothár Ferenc mainzi érsek kapta meg, aki a lábát sem tette be soha kelet-magyarországi birtokaira. Az uradalmi nemtörődömség és a beözönlő galíciáner kereskedők, kocsmárosok, uzsorások fosztogatása nyomán a 19. század végére nyomorúságos helyzetbe került az itt élő népesség. Folyamatos éhínség, földönfutóvá válás pusztította Kárpátalja népességét, amelyről Bartha Miklós: Kazárföldön című könyve tesz tanúbizonyságot. Ekkor, tehát 1898–1901 között a Darányi Ignác vezette földművelési minisztérium elindította az ún. hegyvidéki akciót a régió megmentésére, Egán Ede miniszteri biztos felügyelete alatt.
Bartha Miklós (forrás: m.nyest.hu)
Egán hitelszövetkezetek, mintagazdaságok, tejtermelő vállalkozások indításával próbálta meg kiemelni a lakosságot az uzsorakamatok fojtogatásából. Végül életével fizetett a nemzetmentő program miatt: 1901. szeptember 20-án Szerednye mellett egy – valószínűleg az uzsorások által felbérelt – orgyilkos lelőtte. Munkásságáról Ady Endre is elismerőleg írt a Nagyváradi Naplóban (ő az első hírek nyomán még öngyilkosságnak tudta a halálesetet), és versben is megörökítette alakját.
Beregszász (forrás: mandiner.hu)
Megállapítható tehát, hogy a kárpátaljaiak számára egyetlen idegen uralom, legyen az osztrák, csehszlovák, szovjet-orosz vagy ukrán sem biztosította az őket megillető, alapvető emberi jogokat. Ezekért és a terület gazdasági felemeléséért egyedül a mindenkori magyar állam tett erőfeszítéseket. Így nemcsak jogi, de erkölcsi jussunk is van arra, hogy részt vegyünk az orosz–ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokon, és kiálljunk az 1991-es népszavazáson kinyilvánított népakarat: a Kárpátaljai Autonóm Körzet megteremtéséért.
Kiemelt képünkön: Bevonulás Kárpátaljára 1939-ben (forrás: fortepan/Berkó Pál)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
