Már a második akkumulátorgyár épülhet Debrecenben, a kínai Eve Power is megkapta az engedélyt

Már a második akkumulátorgyár épülhet Debrecenben, ugyanis a kínai Eve Power vállalata is megkapta az engedélyeket, írja a Debreciner. Mint írtuk, a gyár felépítésére 400 milliárd forintot költenek - írja a Telex.
Az engedély a Debrecen határában található 281 408 négyzetméteres területen tereprendezésére, valamint egy CNT-üzem, egy elektródaüzem, egy összeszerelő üzem, egy formázó üzem és egy szortírozó raktár mélyalapozási munkáira vonatkozik. Az engedélyben azt is rögzítették, hogy a munkálatokat úgy kell elvégezni, hogy a lehető legkevésbé terheljék velük a környezetet.
Mindemellett az is kiderült, hogy a tervek szerint 299 ezer köbméter anyagot fognak kitermelni a földfelszín alól, amiből közel 64 ezer köbméter humusz. A talajvédelmi terveknek megfelelően a beruházót kötelezték arra is, hogy a humuszos termőréteget mentse és hasznosítsa. Ha helyben nem lehet hasznosítani a humuszos termőrétegeket, akkor azután talajvédelmi járulékot kell fizetni a cégnek.
(Kép: MTI/Czeglédi Zsolt)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás