28 C
Budapest
2022. augusztus 15., hétfő
Magyar Jelen
BelföldGazdaságHírek

“Már csak emlék” – Nagy Feró számolgat, inkább ki se fűti az összes szobát

Formabontó villáminterjút adott Nagy Feró a Metropolnak, amiből megtudhatjuk, hogy az előadó szerint nem is olyan nagy baj, hogy így alakult a világ, mert legalább az emberek megtanulnak majd takarékoskodni az energiával. 

Az énekes jó példaként magát említette meg

Szerintem a világ nagyon meg fog változni. Én is otthon a tavalyi fogyasztásunkat biztos, hogy csökkenteni fogom. Már számolom, hogy melyik szobában, hol kell egyáltalán fűteni, és annak a mértékét is gondoljuk meg – mondta a kormánymegrendelésekben és tévéhaknikban nem szűkölködő frontember.

Szerintem ezt az egész világnak, de legalábbis itt nekünk, Magyarországnak végig kell gondolnunk. Eddig úgy volt, hogy jól fűtünk, mert nem érdekes, hiszen van orosz gáz, aztán jól van, de most már meg kell tanulnunk spórolni az energiával – jelentette ki Feró.

Én úgy gondolom, hogy nem is árt, hogy az emberek egy kicsit átgondolják ezt az egész dolgot. Az energiával, vízzel, árammal nem lehet szórakozni. Most már tényleg ideje mindenkinek megtanulni, hogy ha kijön a mosdóból, kapcsolja le a villanyt! – fejtette ki véleményét.

A spórolás közepette még a házát is átépítteti

Ferónak olyannyira szívügye az energiatakarékosság, hogy ezért 76 évesen a házát is átépítteti. – Én most végigterveztem a házamat, hogy hol lesz automata lámpa. Odamegyek, felkapcsolom, ha elmegyek, kikapcsol. Ennyi. Ez egészen más, mint a rockzenével, azt teljes energiával kell csinálni – mondta.

(fotó:FB)

 

További híreink

Az USA megkezdte a migránsok visszatoloncolását Mexikóba

Kiss Albert

440 millió forintot kaphatnak televíziók és rádiók működési költségeikre

Faragó Dániel

Állami lesz a Mátrai Erőmű

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben