Végérvényesen eldőlt, hogy Imane Helif nem indulhat a márciusi, belgrádi ökölvívó-világbajnokságon. Mint ismert, az algériai bokszoló – többek között Hámori Lucát is legyőzve – úgy lett olimpiai bajnok a nők között 66 kilóban, hogy X és Y kromoszómával is rendelkezik, ami csak férfiakra jellemző – számolt be a Sportal.
A lap emlékeztet, hogy bár Helifnek nincs méhe, viszont belső heréi vannak, ennek ellenére nagy felháborodást keltve mégis részt vehetett az ötkarikás játékokon, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta, hogy útlevelében nőként van megjelölve.
„Imane Helif nem vehet részt a bajnokságainkon, mert nem felel meg a jogosultsági feltételeknek”
– mondta Chris Roberts, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) főtitkára.
Hangsúlyozta, hogy a szabályzat egyértelmű a rendezvény követelményeivel és a részvétel feltételeivel kapcsolatban. Márpedig tény, hogy Helif megbukott egy, a nemi identitását meghatározó teszten, éppen ezért már a legutóbbi, 2023-as vb-n diszkvalifikálták őt. „Nem másítjuk meg az akkori döntésünket, annak ellenére, hogy azt a NOB erősen bírálta. Mi viszont már csak azért sem foglalkozunk ezzel, mert a szervezetünket a NOB egy jó ideje nem ismeri el” – tette hozzá.
Orvosi jelentés: Imane Helifnek heréi, mikropénisze és XY-kromoszómái vannak
Férfias ütéseivel hívta fel magára a figyelmet
Mint a Sportal emlékeztet, a párizsi olimpián akkor robbant a nemi identitás kérdésével foglalkozó bomba, mikor Helif első mérkőzésén az olasz Angela Carini 46 másodperc után sírva adta fel a küzdelmet, mondván, olyan erősek az algériai ütései, mint egy férfié. Az eset hatalmas port kavart, amelynek kapcsán olyan híres emberek is állást foglaltak, mint Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, vagy J. K. Rowling, a Harry Potter kötetek szerzője.
Hámori Luca miatt Magyarországon is nagy figyelmet kapott az ügy, a Helif elleni mérkőzése lett az olimpia legnézettebb sporteseménye hazánkban. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Kovács „Kokó” István keményen kritizálta Helifet a szereplése miatt.
„Sokak szerint szegény áldozat. Számomra viszont egy csaló. Helif pontosan tudta, hogy XY kromoszómával rendelkezik, ami a jelenlegi tudományos ismeretek szerint a férfi nemet jelenti, akkor is ha nőnek van anyakönyvezve és az útlevelében is az áll, hogy »woman«. Génjeiben hordozza a férfi és nő közötti különbséget. Férfinek gyenge, nőnek túl erős”
– summázta véleményét az elnök. Helif ügyvédje az internetes zaklatások miatt rengeteg médium és személy ellen indított pert. A jogi viták végeredményéről még nincsenek hírek, de az már biztos, Belgrádban Helif nem lép kötelek közé sem a nők, sem a férfiak között.
(Sportal.hu)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Hámori Luca elárulta a Magyar Jelennek, hogy mit mondott a Helif elleni meccs szünetében