Letarolta az interneteket az, ahogyan Magyar Péter karácsonyozik
Forrás: Hír36.hu
A közösségi média megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan terjedt el az a furcsa szokás, miszerint az otthonokból az internetre és a közösségi médiába költözött a karácsonyi ünnep. Természetesen pozitív hozadéka is lehet az ünnepi üzenet közvetítésének, azonban tény, sokaknál csak a lájkvadászatról szól ez a „rítus”. Magyar Péter pedig igencsak eredményes „vadászatot” tudhat maga mögött.
Az egri lángosozóban mások mellett egy volt fideszes önkormányzati képviselő által alapított TISZA Párt újdonsült elnöke politikai karrierjét eddig is főképp a közösségi médiában elért hihetetlen sikereinek, mások szerint a Meta jogtanácsosának, pártja politikusának, Dávid Dórának köszönhette. Magyar Péter tulajdonképpen bármit, bármikor posztol, azonnal ugrik rá a digitális nép, és gyakorlatilag percek alatt több ezerre duzzad a lájkok száma a bejegyzésein. Nem volt ez másképp a szenteste sem.
A hazai politikai palettát végigböngészve azt láthatjuk, hogy a három parlamentbe jutásra esélyes párt elnöke közül Magyar Péter a 734 ezres követőtábora mellett közel kétszázezer kedvelést zsebelhetett be – ez pedig nemzetközi viszonylatban is kimagaslónak számít, de erről majd később.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke továbbra sem lehet jelen a Meta felületein, nyilván a demokrácia és a szólásszabadság jegyében.
A Fidesz és a kormány első embere, Orbán Viktor 1,5 millió követővel rendelkezik a Facebookon, ám karácsonyi lájkok tekintetében igencsak elmarad egykori párttársától: alig 63 ezren kedvelik az unokáival készült fotóját.
Az online-térben jobban megy
Azt, hogy Magyar Pétert valamiféle karácsonyi csoda repítette-e, vagy Dávid Dóra keze pörgette meg az algoritmust, nem nehéz kitalálni. A tiszás politikus, aki az utóbbi hónapokban néhány száz főt képes mindössze idehaza is megmozgatni rendezvényein, az internetes térben nemzetközi szinten is hasított karácsonyi haknijával.
A világ talán jelenlegi legbefolyásosabb vezetője, Donald Trump 39 millió követő mellett alig 374 ezer kedvelést tudott összeszedni a Facebook-oldalán, ami jól jelzi Magyar kiugró eredményének szürrealitását.
A közel kétszázezer kedvelés ugyan elmarad Cristiano Ronaldo 663 ezer karácsonyi lájkjától, azonban a portugál klasszisnak ezt a számot 171 millió követőből sikerült összehoznia Magyar 734 ezer követőjével szemben. A nem is olyan régen fociszurkolóból lengyel államfővé avanzsáló Karol Nawrocki 777 ezer követővel büszkélkedhet, ami a lengyel népesség méretét tekintve ugyan elmarad Magyar Pétertől, ez pedig a kedvelésekben is igaz: Nawrocki elnöki köszöntője mindössze 36 ezer kedvelést hozott a jobboldali politikusnak.
Vagy az algoritmus pörgette jobban a fideszesből baloldali reménysugárrá változó Magyart? Ez talán sosem derül ki. Csak nehogy kezdeményezze, hogy a Facebookon tartsák meg az országgyűlési választásokat…
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás