Zrínyi Ilona összetett személyiségében egyaránt megtaláljuk a hitvesi hűséget szíve választottjához, jó anyaként aggódását gyermekeiért, magyarként pedig a féltő szeretetét hazájáért és nemzetéért. Olyan nagyszerű nőalakja volt a magyar történelemnek, melyre büszkén és elismeréssel nézhet fel korunk embere is. Interjúalanyunk, Fazekas István drámaíró egyrészes monodrámában mutatja be ennek a nehéz sorsú asszonynak azt az életszakaszát, amikor egyensúlyoznia kellett a becsület megőrzése és a megalkuvás, a hűség és a békével kecsegtető önfeladás lehetősége között.
– Zrínyi Ilonáról az átlagember annyit tudhat, hogy II. Rákóczi Ferenc édesanyja volt, illetve, hogy éveken át hősiesen védte Munkács várát a Habsburg seregek ellen. Miért tartotta fontosnak az ő személyét bemutatni egy monodrámában?
– Rákóczi személyének megismerése már gyermekkorom óta nagyon fontos számomra, így kerültek a képbe a Zrínyiek. Életemnek egy nehéz korszakában érintett meg Zrínyi Ilona alakja, amikor is feltárult előttem, hogy a munkácsi vár feladása kapcsán egy olyan belső megütközésbe kerül, mely egyben drámai konfliktus is. Sorsvizsgálatának nagy kérdése: miként lehet vesztesen is győztes egy hadvezér? Mindenképpen történelmileg hiteles darabot szerettem volna róla írni, így átnéztem a fennmaradt levelezéseit, illetve kortársainak róla szóló feljegyzéseit. Remek politikus volt, aki emelt fővel léphet a késői korok ítészei elé is, hiszen ragyogó tárgyalóképességével, kompromisszum kész hozzáállásával mindig azt hozta ki a nehéz helyzetekből, amit emberileg és magyarként csak el lehetett érni.
A darab arra is lehetőséget adott, hogy egy újabb aspektusból ismét feldolgozzam azt a témát – a koncepciós pereket, eljárásokat, azok mikéntjét, miértjét – amit már több drámámban is színre vittem. Ilyenek voltak a Béres és a Nagy Imre pert bemutató Kegyelmet nem kérek! színpadi műveim. Ezeknek az eljárásoknak a feltárása nem csak, mint írónak, de mint jogásznak is nagyon izgalmasak a számomra.
– Zrínyi Ilona hősies várvédéséről tudunk, de végül feladja a szinte bevehetetlen várat, ennek mi volt az oka?
– Munkács vára adottságainál fogva valóban bevehetetlen volt. Egyrészt földrajzi elhelyezkedése miatt nehéz volt megközelíteni, másrészt azért, mert olyan titkos alagútrendszer húzódott alatta, amin az élelmiszer utánpótlást könnyedén be tudták szállítani a várba. Mindemellett a vár és a Latorca partja közötti területen maguk a védők termesztették a búzát, a katonák pedig éjszaka fáklyafénynél aratták le a termést. Nem véletlen, hogy az ostrom több mint két évig is eltartott, míg a vár végül átadással került a labancok kezére.
Ezt az átadást az előzte meg, hogy Ilonának lényegében egy vádalkut ajánlanak fel, s kíváncsi voltam arra, hogy mi játszódhatott le benne akkor, mikor a labanc Caraffa generális ezt az alkut felkínálta. Az asszonyt a császárral való fegyveres szembenállása miatt tulajdonképpen felségsértéssel vádolták meg, ám hajlandóak voltak „ejteni” a vádat, ha átadja a várat. Zrínyi Ilona az elvtelen alku felkínálásakor egy pillanatra légüres térbe kerül, már csak azért is mert Absolon Dániel – férjének, Thököly Imrének kancellárja és egyik leghűségesebb embere – elárulja őt, ő pedig jelleméből fakadóan nem tudja szétválasztani a politikát az erkölcstől. Egy Zrínyit nem lehet se lefizetni, sem pedig megzsarolni. Absolon tulajdonképpen egy félreértés áldozata, s ennek következtében fordult szembe Zrínyi Ilonával. Ez egy újabb érdekes szál a drámában, már az a mód is, ahogy Ilona rájön az árulásra. Mert amikor megkapja végül a labancok ultimátumát, abból derül csak ki, hogy Absolon áruló. Érthető tehát, hogy a nő szeretné megérteni, hogy aki addig férje legjobb embere volt, miért lesz hűtlen hozzá.
– Zrínyi Ilona mellett láthatatlanul is Thököly Imre a másik főszereplő, róla mit kell tudnunk?
– Ez a dráma Thökölyről is szól, aki alapvetően egy rendkívül bátor, vagány férfi, egy igazi kuruc volt. Főnemesi származású, már fiatal korától kiváló katona és később nagyon jó hadvezér. Emellett remek helyzetfelismerő is, aki nem véletlenül csapódik a törökhöz és ezt nem barátságból teszi, hanem azért, mert azt reméli, hogy segítségükkel talán létrejöhet a független magyar királyság.
Megjegyzendő, hogy történelmünk során a törökökkel való szövetkezés általában a szabadságunk kivívása érdekében történt, ugyanakkor – ismerve az oszmánok kiszámíthatatlanságát – veszélyes, ingoványos terület is volt. Az tény, hogy Thököly Imrét néhány felvidéki magyar vármegye – amik függetlenedtek a Habsburgoktól – fejedelemnek kiáltja ki, sőt az is felmerül, hogy esetleg királyként a magyar trónra is kerülhetne. Ez azonban végül nem történt meg, ugyanakkor Thököly őrlődik a két birodalom – a Habsburgok és a török szultánság – között. Viselkedése felemás, hiszen amikor a törökök Bécset ostromolják, ő csak bizonyos fokig, s nem a teljes erejével segíti őket, hiszen a Habsburgokkal sem akar teljes mértékben szembefordulni.
Ebből egyébként később problémája is lesz, hiszen Bécs alatt a törökök vereséget szenvednek, s ezért bűnbaknak Thökölyt állítják. Rabláncon Nándorfehérvárra viszik, ám jó politikusként sikerül tisztáznia magát. Ezután tovább szervezi a Habsburg-ellenes főurakat, viszont a Török Birodalom éppen ekkor gyengül meg véglegesen, így azok az urak, akik felismerik ezt a gyengülést labancként inkább a Habsburgok mellé állnak.
– Zrínyi Ilona egyértelműen pozitív személyisége a magyar történelemnek, hogy kell Thököly Imrére tekintenünk?
– Ha az akkori történelmet szemléljük, akkor át kell látnunk, milyen szituációban voltunk, mik a lehetőségeink, fel kell tárnunk a kor jellemzőit – az emberit és társadalmit egyaránt – s főleg azt, hogy hogyan tudtuk megszervezni magyarként önmagunkat. E miatt nagyon komoly politikai játszmák zajlottak le, amikben egy-egy lépést akár megalkuvásnak is tekinthetnénk, de be kell látni, az akkori kor főemberének elég szűk volt a mozgástere, a két nagyhatalom között.
Fazekas István drámaíró. Fotó: Mohai Balázs/MTI
– Történelmünk nagyon érdekes időszakában játszódik ez a monodráma, de mi az üzenete a ma embere számára?
– Talán a legfontosabb az, hogy az ember ne kössön elvtelen alkut, bármennyire is előnyösnek látszódjon az. A másik, hogy Zrínyi Ilona ebben a vert helyzetben is hogyan fordítja át úgy a dolgokat, hogy végül mégis ő tudja diktálni a feltételeket Caraffának. Azt persze nem tudhatja, hogy a megállapodást a császár később nem fogja betartani, emiatt a gyerekeit elveszik tőle, ő pedig Bécs városát nem hagyhatja el. 1690-ben az egyik császári tiszt az akkor már erdélyi fejedelem Thököly fogságába került. 1692 januárjában Zrínyi Ilonát kicserélték a fogoly tábornokra, majd az asszony a törökországi száműzetésbe is elkíséri a férjét.
A magyar történelemben sokszor fordult elő, hogy félreértésekből következtek be a negatív események, s ez így történt ekkor is. Thököly titkosírással írt levelét Absolon fejtette meg és szándékosan nem közölte annak valódi tartalmát Zrínyi Ilonával. Ebből a levélből Absolon ugyanis azt tudta meg, hogy Thököly még katolikussá is hajlandó áttérni, ha a pápától segítséget kap a magyarok megsegítésére. Absolon, aki nyakas lutheránus volt, ezt úgy értelmezte, hogyha Thököly hajlandó áttérni, akkor ez olyan mintha elárulta volna a magyarokat, ha katolikus akar lenni, akkor ezzel labanccá is lett. Előtérbe kerülnek tehát olyan kérdések, hogy mi az igazán fontos egy igaz magyar számára?
Thököly bár hívő lutheránus ember, mégis képes lett volna katolikussá lenni, ha ez a nemzet érdeke, mert számára a magyar nemzet mindennél fontosabb volt, Absolon viszont semmiért nem hagyta volna el lutheránus – ma úgy mondanánk evangélikus – meggyőződését. Érdekesség, hogy a darabban elhangzik egy gondolat Zrínyi Ilonától, ami a mai ökumené jelmondata is lehetne: „Kuruc és labanc közt a hit választó zsinórmérték aligha lehet. Különben is: egy az Isten. Az a faktum, hogy az én uram úrvacsorát vesz, akkor, amikor én áldozok, az minket csak jobban egybeköt a Krisztusban.”
Az előadás végén a néző elgondolkozhat, mi lehetett a fontosabb egy ember számára, a hitéhez vagy a hazájához való ragaszkodás, de hangsúlyoznom kell, abban az időszakban a hitük relevanciáját másképpen élték meg az emberek.
– Az Újszínház színésznőjének, Brunner Mártának fergeteges a játéka. Hogyan esett őrá a választás?
– A színdarabot Bártfay Rita rendezte, aki kitűnő érzékkel nyúlt a témához. Brunner Márta is az ő választása volt, s azt hiszem, erre a szerepre aligha lehetett volna nála alkalmasabbat találni, hiszen Zrínyi Ilona valóban olyan lehetett, ahogyan azt a művésznő temperamentumos játékával felmutatja nekünk. A darabban egyébként fontos szerepe van a zenének, a különféle hangoknak és hangeffekteknek. Caraffa generális hangját Dörner György, Thököly Imre hangját pedig Ács Bálint kölcsönözte.
– Érdekes, elgondolkodtató témát dolgozott fel drámaíróként, mit kell tudnunk Önről, a darab szerzőjéről, dr. Fazekas Istvánról?
– Válaszom első része ehhez a darabhoz is kapcsolódik, hiszen drámaírónak tartom magam, de irodalmi munkásságom nem csak a drámaírásban merül ki, – megírt drámáimból tízet már bemutattak – továbbá két regényt is színpadra írtam, ezen kívül megjelent 28 kötetem is, s megjelenés előtt áll még tíz.
Elsőként is jogot végeztem, ügyvédként és ügyészként dolgoztam a jog területén, majd elvégeztem a református teológiát is, amiből aztán szintén doktoráltam. Foglalkozom zsoltárkutatással, műfordítással, éveken át a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán tanítottam a héber, a görög és a latin nyelvet. Református lelkészként az Erdélyi Gyülekezetet vezetem.
Mindegyik tevékenységemet fővonalnak tekintem, s az a véleményem, ha az Úristen valakinek talentumot adott, azzal el kell számolnia, a kapott tehetséget kötelező ápolni. Az életem tele volt emberi gyarlóságok okozta küzdelmekkel, de sohasem keseregtem semmiért, hiszen a feleségemmel öt csodálatos gyermeket nevelünk. Istennek a nehézségekért is mindig hálás voltam, mert amikor az ember prés alá kerül, amikor terheket kell cipelnie, az a hívő embert csak érzékenyebbé teszi az iránt, hogy a kegyelmet, a gondviselő szeretetet még inkább felismerje az életében.
Hálás vagyok tehát mindenért, amiben pedig tehetséget kaptam ott munkálkodnom kell. Az van a szívem falára, mint a debreceni kollégiuméra felírva: Orando et laborando! (Imádkozzál és dolgozzál!) Ebben az is benne van – s ezt én is hangsúlyozom – hogy nem elég az imádkozás, a befektetett munka éppen olyan fontos kell, hogy legyen az ember életében.
Tölgyesi Tibor
Kiemelt fotó: Újszínház
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
