4.5 C
Budapest
2022. november 27., vasárnap
Magyar Jelen
Hírek

Mi Hazánk: Elfogadható ajánlatot kell adni a szemétszállításban dolgozóknak!

– Azt gondolom az vitán felül áll, a szemétszállítás rendkívül fontos és alapvető feladat, és a benne dolgozóknak is jár az erkölcsi és anyagi megbecsülés, mert munkájukkal értéket védenek, mégpedig környezetünket és a tisztaságot. Ehhez képest azt látjuk, hogy a kukások számára sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülés nincs, ráadásul még arcátlan módon provokálják is őket, ugyanis korábban valaki azt nyilatkozta az FKF-től,  hogy a hulladékszállítóknál a fizetés a 400.000 forintot is elérheti bizonyos idő után, ami nem igaz. Többek között ez volt az a szikra, amiért most elkezdtek tiltakozni, és tulajdonképpen nagyon sok kukás sztrájkolni kezdett – fogalmazott az FKF épülete előtt Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke.

– A kukások elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a Főváros által adott béremelést az infláció és a rezsi növekedés felemésztette.

A kukások tehát valódi béremelést, azaz nettó 350 ezer forintos alapbért követelnek a rakodóknak és nettó négyszázezer forintot a gépjárművezetőknek. Mert jelen pillanatban alig több mint 200 ezer forintot visznek haza, de akkor már bent vannak hétvégén is – folytatta.

– Ráadásul hónapok óta nem hallják már meg a követeléseiket, és amit tapasztaltunk az egyik szakszervezeti tisztségviselő részéről, azt a hangnemet is elfogadhatatlannak tartja a Mi Hazánk. Egy szakszervezeti tisztségviselőnek az a feladata, hogy a dolgozók jogos követeléseit továbbítsa, nem az, hogy ultimátumszerűen üzengessen nekik, mint azt a napokban tapasztalhattuk, mikor maga a szakszervezeti vezető fenyegetőzött, hogy azonnal kezdjék meg a munkát, különben ki lesznek rúgva.  Hangsúlyozzuk persze, hogy nyilván lehetnek más vélemények is a szakszervezeten belül és reméljük is, hogy nem ez az általános – mondta.

– A Mi Hazánk Mozgalom szolidaritásáról biztosítja a kukásokat, követeljük számukra a valód béremelést, és nyomatékosan felszólítunk minden érintettet, így a főváros vezetését is, hogy üljön le velük tárgyalni és minél előbb érjenek el egy olyan megállapodást, amely a kukások számára is elfogadható!
Csak ez lehet a megoldás, nincs más alternatíva és függetlenül a dolgozók politikai meggyőződésétől a Mi Hazánk felajánlja segítségét a kukásoknak, erőszakosan nem fogunk és nem is akarunk rájuk telepedni, de a segítséget úgy és akkor, ahogy azt ők kérik, meg fogjuk nekik adni
– zárta gondolatait.

További híreink

Minek kell még történnie, hogy kiadják a tűzparancsot az EU külső határain?

Horváth Tamás

Végül minden a helyére kerül: már Újpesten sem állít adventi keresztet a Jobbik

Magyar Jelen

További 13,5 milliárd állami támogatást kap a debreceni BMW gyár

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben