Amint arról korábban beszámoltunk, Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke egy új podcastot indított, ami a Fogaskerék – A dolgozók hangja névre hallgat. A Mi Hazánk szakpolitikusa azt ígérte, hogy havi rendszerességgel jelentkezik a műsor, ahol minden témát érintenek meghívott vendégeivel, ami a magyar munkavállalókat érinti. Ezúttal Vidó Attila, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének korábbi vezető tisztségviselője volt a vendég.
A műsorban három fő témát érintettek, beszéltek általános értelemben a magyar szakszervezetek állapotáról, Vidó szerint a szakszervezetek sajnos nincsenek ma sem jobb állapotban, mint mondjuk pár évvel ezelőtt. Szóba került a most aktuális minimálbér-emelés is, itt elhangzott az is, hogy a Mi Hazánk önmagában nem látja elegendőnek a minimálbér-emelést, szerintük hangsúlyosabban tudná emelni az általános bérszínvonalat az, hogy ágazati minimálbérek lennének.
Vidó Attila, mint volt tűzoltó kiemelten sokat beszélt a tűzoltó szakszervezetek munkájáról és azokról a mindennapi nehézségekről is, amelyekkel a tűzoltóknak szembesülniük kell.
Kiemelte, hogy még mindig nincsenek megfelelően megfizetve, holott ők sokkal többet dolgoznak, mint egy átlag dolgozó, egészen más a munkaidő-beosztásuk.
Szerinte a legtöbben “bele vannak fásulva”. Óriási érvágás volt a korkedvezményes nyugdíj elvétele is.
Nonszensznek nevezte azt is, hogy a mintegy 11 ezer fős állományból 7 ezren irodisták (ők katasztrófavédelmisek), akik nem azt a munkát végzik, mint a vonulós tűzoltók, akiket igazi tűzoltónak lehet tekinteni. Szerinte ez a fajta “vízfej” jellemző az állami szektorra, s ha valami túl van bürokratizálva, az nem működik jól. Olcsóbb is lenne, ha ezt a bürokráciát lebontanák, és jobban is működne a tűzoltóság, ahogy sok más állami cég is. Nem utolsó sorban források szabadulnának fel, amelyeket béremelésre lehetne fordítani.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!