Jelenkorunk nagy kérdései közé tartozik, hogy meddig fajulhat az orosz-ukrán háború, mik a történelmi előzmények és kik lehetnek az egyik, vagy a másik oldal támogatói. Rostás Norbert írása.
Nagyvonalakban leírva azokat a tényeket, melyek a helyzet eszkalálódásához vezettek, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy Oroszország földrajzi fekvése mindenkori vezetőik szerint is kétélű. Egyrészről nyugatról Lengyelország az a szűk tér, ahová a Nagy Medve seregeit felvonultathatta, erőt demonstrálva, másrészről ez a tér az orosz határ felé haladva háromezer kilométer hosszan kiszélesedik és Moszkva felé nyílik meg az út, ráadásul sík terepen. Ez utóbbi tény önmagában véve védhetetlenné tenné az orosz fővárost. Objektíven vizsgálva viszont a stratégiai mélység az, ami miatt ebből az irányból soha nem kényszerítették térdre az oroszokat. Ugyanez a stratégiai mélység védi Oroszországot kelet felől is, azzal a nehezítéssel, hogy Moszkva előtt Szibériával és az Urállal is meg kell küzdeni az elszánt seregeknek.
Az Orosz Birodalom hajnalán, a IX. században a keleti szláv törzsek és vikingek laza szövetsége hozta létre a Kijevi Ruszt, többek között Kijev központtal. A rendre betörő mongol hordák miatt azonban a Birodalom elődje a XIII. század környékén Moszkva körül szerveződött újjá.
A Kijevi Rusz területe a XI. században – Fotó forrása: worldhistory.org
A birodalmi tudat mentén IV. Iván, ismertebb nevén Rettegett Iván cár volt, aki elkezdte építeni országát. Első lépésként leszámolt a belső ellenséggel, majd a „legjobb védekezés a támadás” elve mentén elkezdte a terjeszkedést.
Rettegett Iván cár – fotó forrása: mult-kor.hu
Az Orosz Birodalmat Nagy Péter cár alapította a XVIII. században, uralkodása alatt a rendkívül erős gazdaság és hadsereg vált legfőbb támaszává és a művelődés ügyét is felkarolta. I.Péter így magabiztosan fordult nyugat felé és szerzett jelentős területeket, ezáltal újabb védelmi vonalakat vonva Moszkva köré. Az ország szíve innentől kezdve védve volt Urálon innen és túl is.
Nagy Péter cár – kép forrása: ujkor.hu
Ahogy a Kelet-Európai-síkság, ugyanúgy a meleg tengeri kikötők hiánya is az oroszok gyenge pontjának számított. Szevasztopol 1783-ban került az Orosz Birodalomhoz – 1784 és 1804 között az orosz fekete-tengeri flotta központja volt – így Nagy Péter cár egyik végakarata is beteljesedett, amennyiben a kikötő meleg tengeri kikötőnek tekinthető, de mindenképpen ajtó lehet az Atlanti-óceánig.
A szovjet időkben Hruscsov Szevasztopolt és a Krímet is átadta az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak, ekkor bíztak abban, hogy a Szovjetunió az idők végezetéig fennmarad, és így továbbra is erős ráhatásuk lesz a területre. 1991-ben viszont a Szovjetunió megszűnt, részekre szakadt, Ukrajna pedig önállósult. 2013 az év, mikor az USA hathatós közbenjárásával az oroszbarát Janukovicsot megbuktatták, az új vezetést pedig a Krím (és Moszkva) nem tekintette legitimnek, sem politikailag, sem jogilag. 2014-ben 180 fokos fordulatot vett az új, Kijev által kijelölt irány, az oroszbarát politika a továbbiakban oroszellenessé erodálódott.
A Krím hovatartozásáról kiírt népszavazással az oroszok a Majdan után kialakult helyzetre kerestek gyors és számukra megnyugtató megoldást. A referendum eredménye egyértelmű volt, a 83%-os részvétel mellett az érvényesen szavazók 97%-a szeretett volna a továbbiakban Oroszországhoz tartozni. Az eredmény az USA és az EU szerint is aggályos, ugyanis a szavazóurnáktól az orosz katonaság igyekezett a krími tatárokat és az ukránokat távol tartani. Putyin az eredmény alapján felhatalmazást érzett a Krím annektálására, az ott élő orosz nyelvű lakosság védelme érdekében és nem utolsó sorban így Szevasztopol kikötője újra orosz kézre jutott.
Krím, a lőporos hordó – kép forrása: ukrajna.terkepek.net
A Krím bekebelezése után Moszkva továbbra is bátorította az ukrán területeken az oroszbarát megmozdulásokat. A cél a volt Új-Oroszország területeinek elszakítása volt Ukrajnától. Novorosszija 1922-ben szűnt meg létezni, Putyin egy beszédében utalt erre, ahogyan arra is, hogy az orosz ajkú lakosság pedig ezeken a területeken rekedt. A területet Nagy Katalin cárnő idején hódították el az Oszmán Birodalomtól az 1700-as évek végén, majd oroszokat telepítettek ide. Az említett térség Harkivot, Luhanszkot, Donyecket, Mikolajivot, Herszont és Odesszát foglalta magában. Ezen területek egy része erősen érintett a folyó harcokban.
De egy esetleges világégés során Putyin kit tudhatna maga mögött?
Ha már a kikötők fontosságát taglaljuk, említendő, hogy az orosz haditengerészet amúgy a szíriai Tartusz kikötőjében is jelen van, részben ez is magyarázat arra, hogy miért támogatta Moszkva a szíriai polgárháborúban az Aszad-kormányt. Az oroszok és szírek közötti kapcsolat mindaddig baráti marad, amíg Putyin hajlandó fegyverekkel is támogatni Aszadot, ahogy ezt az irániak is teszik. Az oroszok szíriai szerepvállalása köszönhető részben Obama 2015-ös határozatlanságának, így Oroszország újra tényezővé válhatott a Közel-Keleten és tényezővé vált a szíriai krízis kézben tartásában is. Aszad befolyásolása mind katonailag, mind pénzügyileg is igen fontos, hiszen az oroszokat 1970-ben száműzték Egyiptomból, Irakból pedig Szaddám Huszein bukása után szorultak ki fizikailag húsz évvel ezelőtt.
Bassár el-Aszad és Vlagyimir Putyin – fotó: MTI
Miközben a Prigozsin-féle mutatvány zajlott, Teherán rögtön lejelentkezett Moszkvánál és teljes támogatásukról biztosították Putyint. Az említett ügy közben megoldódott, de a síita Iránt is érdemes megemlíteni, mint akiket az oroszok maguk mögött tudhatnának. Irán több, mint húsz évvel ezelőtt kezdett egy szárazföldi folyósó kiépítésébe a Földközi-tenger irányába, elsősorban azért, hogy libanoni szövetségesét, a Hezbollahot elláthassa minden földi jóval. Ez a folyamat jelenleg egyszerűsödött, hiszen 2022-ben Irakban a szintén síita Mohammed Shiá asz-Szudáni alakított kormányt. Mielőtt elérnénk Libanonhoz, ugyanúgy a síita felekezethez tartozó Aszad vezette Szíria biztosítja az utolsó átjárót Irán „küldeményeinek”. A Teherán által támogatott Hezbollah pedig Libanonban a legerősebb katonai erő és nem pedig a libanoni hadsereg. A perzsa állam így tudja befolyását biztosítani Mezopotámiában és a levantei-térségben. Ezért tehát kétség ne legyen afelől, hogy Irán és befolyása alatt álló síita államok mind Putyin mögé sorakoznának fel.
Irán elnöke, Ebrahim Raiszi – kép forrása: magyarnemzet.hu
Oroszország távol határaitól is barátságok kiépítésére törekszik, többnyire azokkal az országokkal, amelyek USA-ellenes politikát folytatnak. Így beszélhetünk egy venezuelai-orosz szövetségről is. Oroszország 2019-ben nyújtott szakértőivel segítő kezet Maduro elnöknek, mikor is felvetődött, hogy az USA katonai beavatkozással távolítaná el posztjáról az államfőt. Azóta a barátság a két ország között csak szorosabbra fűződött, hiszen 2022-ben Venezuela adott otthont a Sniper Frontier hadgyakorlatnak, melyen többek között képviseltette magát Oroszország, Kína és Irán is.
A Kínával való együttműködés elsősorban gazdasági, mivel Európa törekszik az orosz energiaszállítástól való függetlenedésre, így a Nagy Medve Kínában talált új felvásárlót. Másrészről pedig katonai, hiszen a két óriás 2015. májusában a Földközi-tengeren rendezett nagyszabású közös hadgyakorlatot, ezt azóta többször megismételték. 2022. február előtt Peking úgy nyilatkozott, hogy a két hatalmas ország barátságának nincsenek határai, az orosz hadjáratot nem ítélte el, sőt még azt is elutasította, hogy Moszkva támadását inváziónak nevezze. A kínai-orosz kapcsolathoz Észak-Korea jelenléte is társul, mivel Észak-Korea Kínán kívül mindenkit fenntartással kezel. Nem mellékesen, az Observatory of Economic Complexity felmérése szerint Kim Jong Un-ék importjának 85%-a Kínából származik, exportjuk 83%-a pedig oda irányul. De Phenjan tovább menve közvetlenül is kifejezi szolidaritását Moszkva irányába az ukrajnai hadműveletekkel kapcsolatban és csak a Nyugatot és az USA-t okolja a helyzet eszkalálódása miatt.
Hszi-Csin ping kínai elnök az orosz elnök társaságában – fotó: MTI
Oroszország legközelebbi szövetségese Fehéroroszország. A volt szovjet tagköztársaság kulcsfontosságú helyszíne volt a Kijev elleni orosz támadásoknak. Azóta mondhatni atomhatalom lett, hiszen megérkeztek hozzájuk azon orosz taktikai atomfegyverek, melyek egy része erősebb a Hirosimára ledobott atombombánál. Ez fejtörésre ad okot Ukrajnának és támogatóinak, mint ahogyan az is, hogy míg Prigozsin és a Wagner egyik nap 200 km-re volt Moszkvától, következő nap már 100 km-re Kijevtől, Lukasenka közbenjárásának köszönhetően.
Aleksandar Vucic szerb elnök korábbi kijelentése szerint Szerbiát és Oroszországot őszinte barátság jellemzi, vagy az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov azt nyilatkozta, hogy a szerbek és az oroszok testvérnépek. További ilyen baráti megnyilvánulásokat is bőven találunk, a két ország viszonyát jól leírva. A barátságuk történelmi, a szerbek függetlenedési harcát az Oszmán Birodalommal szemben az oroszok kezdetben pénzzel, tanácsadókkal, majd később katonákkal is segítették a XIX. században. A szerb területek teljes körű autonómiájának elismerését is nem mellékesen Oroszországnak köszönhetik, akik az 1828-1829-es orosz-török háborút lezáró drinápolyi békével a belső ügyek intézését teljes mértékben a szerb vezetők kezébe tették.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Aleksandar Vucic szerb elnök találkozója – fotó forrása: szmsz.press
Erdogan és Putyin „barátsága” valószínűleg kimerül egymás iránt érzett tiszteletben és abban, hogy a geopolitikáról ugyanúgy vélekednek. Ezzel együtt érdekeik nagyon sokszor ütköztek, mint például Szíriában, ahol Ankara kezdetben folyamatosan gáncsoskodott az Aszad felé irányuló orosz támogatásokkal. Erdogan célja Damaszkuszban egy törökpárti kormány hatalomra juttatása volt és ezáltal egy autonóm kurd régió létrejöttének megakadályozása. Az utóbbi ugyanis a törökországi kurd lakta területek elszakadásának rémével fenyegetett. Mindenesetre, Törökország és Oroszország bármilyen akadályt képesek lennének közös akadálynak tekinteni, amennyiben a színfalak mögött az USA-t vélnék felfedezni.
Napjainkra a megarégiók átrendeződése zajlik, ezeknek mozgatója többek között Oroszország és Kína. Jelentős kiterjedésű befolyási övezetekre tartanának igényt, miközben az amerikai hegemónia megroppanni látszik. Ez is magyarázza a fenti rendszer formálódását. De azt tudni kell, hogy ez az egész törékeny dolog, szövetségek köttetnek, majd darabjaira esnek.
Kiemelt kép forrása: Reuters
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
