Ne engedjen az unión kívüli vendégmunkásokat Magyarországra a kormány – szorgalmazta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki szerint a külföldre ment magyarok hazahozatalával kellene betölteni az üres álláshelyeket.
A politikus arról beszélt: pártja nyomására kényszerült meghátrálni a kormány a kérdésben, ám Toroczkai László szerint „egyfajta kommunikációs trükknek” tűnik a közlés, hogy az uniós tagállamok és Georgia állampolgárain kívül „kiszorítanák” ezeket a munkavállalókat Magyarországról.
Megjegyezte: miközben a kormány arra büszke, hogy mennyire magasan tudja tartani a foglalkoztatottságot, az utóbbi hónapokban romlott a hazai munkanélküliségi mutató, ezért is tartják veszélyesnek a vendégmunkások beáramlását.
Toroczkai László hangsúlyozta:
a vendégmunkások beáramlására vonatkozó szabályokban meglévő, rengeteg a kiskaput be kellene zárni, például azzal, hogy az országba érkezésük után el kellene venni ezeknek az embereknek az útlevelét.
Kifogásolta azt is, hogy a kormány az idén lehetővé tette, hogy egyes kiemelt beruházások esetében a vendégmunkások két helyett öt évig tartózkodhassanak Magyarországon, valamint hogy családegyesítést hajtsanak végre.
Szerinte ezzel a kabinet világossá tette, hogy „vendégmunkásokban gondolkodik”.
MTI nyomán
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!