Globális tendencia, hogy a pénzintézetek közreműködésével a kormányok minden olyan intézkedést támogatnak, előkészítenek annak érdekében, hogy visszaszorítsák a készpénz használatát.
Van ahol megoldották és alkotmányos joggá emelték a készpénz használatát
Szlovákia alaptörvényt is hajlandó volt módosítani, jóllehet ezt egyébként ők sűrűn megteszik, annak pedig, hogy a szlovák államiság esetében nem beszélhetünk olyan „alkotmányról”, mint például a Magna Carta, vagy az Aranybulla, szintén megvannak a történelmi okai.
A szlovák parlament képviselői most mindenesetre jóváhagyták a készpénzes fizetések megőrzését garantáló alkotmánymódosítást.
Készpénz vásárlói oldalról
Magyarországon vannak apró, hétköznapi és nem annyira jelentős korlátozások. Italautomatákból, a BKK termináljaiból már számos olyan van, ahol nem lehet készpénzt használni. A hazai fesztiválpiac szereplői szintén évek óta arra törekednek, hogy ne lehessen készpénzt használni. Sőt! Egy hadicselt vetetettek be, hogy lehessen használni készpénzt, meg ne is. Létrehozták a FestiPay nevezetű kártyát, ami azt a látszatot kelti, hogy ezeken a rendezvényeken lehet használni a készpénzt. És ha belegondolunk, tényleg lehet. A FestiPay kártyát ki kell váltani, és ott a helyszínen annyi készpénzt tölt rá az ember, amennyit csak szeretne.
A buktató ott érkezik el, hogy maga a feltöltés rögtön 2000 forintba kerül. Erre még jön rá, hogy egyszer vége van a fesztiválnak, utána pedig nem sok helyen fogadják el ezt a kártyát. A kártya és a rajta hagyott pénz visszaváltható, legalábbis jogilag vissza, a rejtett nehezítés itt is a gyakorlatban van. Az utolsó nap hajnaláig lehet visszaváltani, és visszakapni a fel nem használt összeget.
Mennyire életszerű, hogy az éjszaka kellős közepén az utolsó bulinapon hajnali 3-4 óra tájban az ember sorbaáll, hogy visszakapja a kártyán maradt forintjait?
Semennyire. Pláne akkor, ha mondjuk nem nagy összegről van szó, csak néhány száz, vagy ezer forintról.
Mindezt azonban az online felületen nagyon nehézkesen lehet elintézni, ráadásul, aki nem online, nem a bankkártyájáról töltötte fel a FestiPay kártyáját, hanem készpénzben a bejáratnál, az csak személyesen tudja intézni. Ha tovább gondoljuk, rájövünk: valójában porhintésről van szó, hiszen így a FestiPay kártyát csak készpénzzel logikus feltölteni, aki egyébként is kártyával szeretne fizetni, az minek bajlódna vele?
Ezzel minden egyes rendezvény után milliók maradnak bent a rendszerben. Jóindulatúan mondhatnánk, hogy ez egy előre nem tervezett üzleti haszon, pozitív externália. Valójában a legelső pillanatba arra játszanak és arra tolják az ügyfelet, hogy ne tudja visszaváltani a FestiPay kártyáját, a mindennél lassabban haladó sorok, az egyetlen egy bódé megnyitása ékes bizonyítékei ennek.
Készpénz eladói oldalról
A készpénz használatának korlátozása nem csak a vásárlókat, hanem az eladókat is hátrányosan érinti. Nem autókereskedésekről, multikról van szó, hanem a kormányzati propagandában sokat emlegetett magyar kiskereskedőről. Egy papírboltot vezető kereskedővel történt beszélgetés után egyszerű, hétköznapi példákon keresztül látszik a rendszer fonáksága.
Beregi Barnabás lapunknak arról beszélt, hogy neki kereskedőként a bankkártya elfogadása nem opcionális, hanem kötelező, a tranzakciós díjak jelentősek, mert több különböző jogcímen keresztül számolnak fel díjakat. A magyar kiskereskedő a tápláléklánc legalján van, mert vele szemben extradíjat érvényesít a bank, a nagykereskedő, de a különféle szolgáltatók is.
Bankkártyás fizetésnél levonásra kerül:
–kártyaelfogadói jutalék (ez a vásárlási összegtől függ, egy nap az átfutás),
–forgalomarányos jutalék (százalékos rendszerben minden hónap végén),
–általános tranzakciós díj (összegtől függetlenül minden fizetés után 22 HUF),
–IT szolgáltatás havi díja, 6300 forintért. Tehát mindezen sarcrendszer technikai, informatikai üzemeltetéséért a „felhasználó” (kényszerfelhasználó) fizet.
-Rendszerhasználati díj, havonta 1300 forint.
„Képzeljük el, amikor egy diák bejön és egyetlen füzetre van szüksége, ami 250 forint. Ő a készpénzt majdhogynem nem is ismeri, de még a bankkártyát sem, telefonnal akar fizetni, és az ő szemszögéből ez teljesen érthető, miért bajlódna bankolással, amikor a szülei utalva juttatják zsebpénzhez? Az én részemről viszont a fentieknek megfelelően ebből 22 forintot már abban a másodpercben bukok, a többi költséggel nem is számolva” – meséli az írószerboltos kereskedő.
Arról a nyugdíjasról is van története, aki a nyugdíját már bankszámlára kapta, kártyával fizetett, bement a boltba egy darab borítékért, ami 50 forint. Távozáskor jutott eszébe, hogy kellene neki iratvédő nylon, egyetlen egy darab. Ez 75 forint, megvette. Ezt követően csapott bele a felismerés, hogy egy celluxra is szükség van, 300-ért. Ezt is megvette, mind a háromszor bankkártyával fizetett, háromszor vonták le tehát a kiskereskedőtől a 22 forintos díjat.
„Két dolgot tudok csinálni. Az egyik, hogy egyszerűen a kisértékű árukat ingyen adom, abban bízva, hogy a vásárló visszatér és többet költ. A másik, hogy
megkérem a vevőket, ha módjukban áll, készpénzzel fizessenek”
– ismerteti a megdöbbentő megoldásokat Beregi úr.
Hozzátette: többször felkereste az MNB-t és az iparkamarát a problémával, de érdemben soha senki nem foglalkozik ezzel a panasszal. A válasz mindig az, hogy ha ezt mindenki más elfogadja (kereskedő, vásárló, szolgáltató), akkor be kell állni a sorba és le kell nyelni ezeket a költségeket.
A kérdés pofonegyszerű. Meddig fogadjuk ezt el, és képesek vagyunk-e egyszerre, tömegesen megfogalmazni a készpénz visszaszorításából fakadó kollektív hátrányt?
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
