21.1 C
Budapest
2022. július 7., csütörtök
Magyar Jelen
Hírek

Nem feledhetjük hőseinket

Ezen a napon emlékezünk azokra hősökre – katonákra és civilekre -, akik életüket áldozták hazánkért. 1917 után több mint ezer világháborús emlékmű született, azonban a Hősök emlékünnepét 1945-ben a szovjetek betiltották, így ideológiai okokból a Hősök terén Horthy Miklós által felavatott “Az ezeréves határokért” feliratú emlékkövet is elszállították. A helyén felállított emlékművön a polkorrektebb “A hősök emlékének, akik népünk szabadságáért és a nemzeti függetlenségért áldozták életüket” felirat volt olvasható. A Hősök terének teljes felújítása után 2001-ben aztán ismét új követ avattak, amelyen már csak annyi áll: “Hőseink emlékére”.

A hősök napján nem feledkezhetünk meg a Rongyos Gárda tagjairól sem, akik a szégyenteljes Trianoni békediktátum után életüket áldozva akadályozták meg az osztrák hadsereg bevonulását és érték el azt, hogy Sopron és környékén népszavazás dönthessen a területi hovatartozásról.
Éppen ezért szégyenteljes, hogy megannyi háborús emlékmű mellett a Rongyos Gárdáról csupán egy soproni erdőben, és egy izsáki templom belső kertjében lehetett megemlékezni az elmúlt 100 évben. Idén március óta azonban Ásotthalom főterén adományokból készült emlékmű tiszteleg az elhallgatott hősök előtt, amelyet Toroczkai László még polgármesterként avatott fel, miután a 2021-es budapesti megemlékezéskor

Karácsony Gergely főpolgármester megtiltotta, hogy a Farkasréti temetőben olyan sírnál emlékezzenek, ahol egy rongyos gárdista van eltemetve.

Rongyos Gárda emlékhely Ásotthalom Főterén
(forrás: www,kozterkep.hu)

A gyereknap mellett ezen a vasárnapon tehát a Hősökre emlékezünk, számos városi rendezvény mellett pedig idéntől már a Rongyos Gárda előtt is tiszteleghetünk.

(kiemelt kép: www.turul.info)

További híreink

Meghalt Nagy Szilvia, a Pride elnöke

Dunai Tibor

Szlovéniában szinte az összes korlátozást eltörlik- síszünetre megy az omikron variáns

Faragó Dániel

„A fehér faj eltörlése sosem volt még ennyire sürgető”

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen