Nem lehetne úgy, mint Lengyelországban?

Az egész ország látta, mi is történt a Kazincbarcika–Budapest Honvéd másodosztályú labdarúgó mérkőzésen. Ezúttal saját élményeimet és gondolataimat szeretném megosztani, nem csak erről a találkozóról.

Valamivel ötvenezer fölött volt a nézőszám, a hangulat pedig elképesztő. Egy apuka nyakában az 5-6 éves korú kislánya fülig érő szájjal mosolygott és táncolt, tapsolt a hangorkánban, miközben maszkos fiatalemberek osztották ki egymásnak a pirotechnikai eszközöket. Ezeket aztán sorra be is gyújtották, pirosba borítva nem csak a lelátórészt, de az egész pályát. Amikor egy kicsit oszladozott a füst, akkor vettem észre, hogy a pályáról az öltözőbe vonultak a játékosok, ahonnan még hosszú percekig vissza sem tértek, mert az újabb pirotechnikai eszközök az addigiaknál is nagyobb ködbe burkolták az egész arénát. Ez alig egy hete történt Sziléziában, a Ruch Chorzów–Widzew Lódz mérkőzésen. Összességében jó fél órát állt a mérkőzés a két tábor pirotechnikai bemutatója miatt, de egyetlen szekusnak sem jutott eszébe, hogy viperát csapjon ki a drukkerekre. Persze, nem is nagyon láttunk szekusokat sem a majdnem 20 ezer vendégszurkoló között,

csak a lelátó előtt állt néhány egyetemistának tűnő rendező, akik a felesleges feszengés helyett ütemes fejrázással jelezték, legalább annyira élvezik a hangulatot, mint a szurkolók a lelátón.

Egy héttel később Kazincbarcikán lépett pályára a Kispest a magyar másodosztály vasárnap délutáni találkozóján. Azon a három lelátón, ami a pályát övezte, összesen ha 1500 drukker foglalt helyet, ebből 150-en érkeztünk Kispestről. Vagyis hát az ország minden részéről, még a Felvidékről és Székelyföldről is, hogy a Honvédnak szurkoljunk. Nem volt pirotechnika, nem volt nagy tömeg, nem volt igazából az ég világon semmi, de tényleg semmi. Csak a szurkolók között járkáltak feszengve a borsodi klub által megbízott biztonsági szolgálat tagjai. Akiknek ki kell mondani, le kell írni, mert a viselkedésük egyébként is elárulta volna, hogy a jelentős része cigány volt. Megszokott látvány idehaza, persze az ütőkesztyű ritkább jelenség. Itt az is a kezeken volt már a mérkőzés elejétől, és nem a szurkolókén. Nem tudom pontosan, miből is pattant ki végül a balhé, csak a végeredményt tapasztaltam meg. Azok, akiknek a biztonságot kellett volna garantálniuk, akiknek a törvényt kellett volna fenntartani, maguk éltek törvénytelen eszközökkel. Mire odaértem, már csak egy jó adag maró gázt éreztem az orromban, a torkomban, amitől rövid időn belül el is hánytam magam. Nem csak én, teszem is hozzá. Amikor pedig a szemeim úgy ahogy kitisztultak és végre láttam is valamit, addigra bőven elő is kerültek a gondosan odakészített, munka előtt magukhoz vett viperák.

Akkor azt azért tisztázzuk már, hogy a szekusok sem a sprayt, főleg nem a fém botot nemhogy nem használhatták volna, maguknál sem tarthatják.

Ennél a pontnál persze már mindenki agya elborult, teljesen érthetően, miközben a szeku tagjainak arcára kiült a felismerés: ezúttal nem a szombat esti disco tizenéveseivel állnak szemben. A bátorság és a keménykedés is eddig a felismerésig tartott részükről, csakhogy már nem volt visszaút. Csak menekülő, a kerítés másik oldalára, a mellényük ugyanis már nem védte meg őket. A mellény, amit azért kaptak, hogy a rendet, a törvényt tartsák fent, nem pedig azért, hogy megszegjék azt. A szurkoló ezúttal sem volt bűnöző, nem is kellene tehát akként kezelni, ellentétben a biztonsági szolgálat tagjaival, akik törvényt sértettek, miközben éppen az ellenkezője lett volna a feladatuk. Lengyelországban egy 5-6 év körüli kislány tapsolt, táncolt, énekelt 50 ezer ember között. Vasárnap délután Kazincbarcikán egy 6 éves kisfiú sírt rémülten, követelve édesapjától, hogy menjenek haza. Félt. És nem a szurkolóktól, hiszen közéjük nagyon régóta jár, hanem azoktól a mellényes figuráktól, akiknek egy normális világban semmi keresnivalójuk nem lenne a stadionokban. Idehaza esetleg nem lehetne inkább a lengyel példát alkalmazni?