A Magyar Jelen Nem Píszí című műsorában Boros Imre közgazdásszal beszélgetett Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető az ukrajnai háború legújabb fejleményeiről.
Tisztán látható, hogy az Ukrajnában zajló, nyugati magántőke által indított háború a végéhez közeledik. Természetes, hogy ilyenkor minden érintett állam a legjobb pozícióba próbál kerülni a béke megvalósulásának esetére.
Az egyik legnagyobb korábbi Ukrajna-támogató, az Egyesült Államok kifejezetten jó alkupozícióba került: de vajon végül tudnak nagyot szakítani? Az már biztos, hogy Európa nem kap helyet a béketárgyalások asztalánál. Az viszont talán még elkerülhető, hogy balek módjára csak a cehhet fizesse ki az orosz – ukrán háború lezárása után. Többek között ezeket a témákat boncolgatják a Nem píszí beszélgetőpartnerei.
Trump ki van szolgáltatva a BRICS-országoknak
Boros Imre szerint az Egyesült Államok egy kettős szerkezet: van a nemzetállami és a világhatalmi Amerika. Bár Trump sokak örömére az előbbit részesíti előnyben, azért utóbbinak is kell mutatnia gesztusokat, különben sok nagy hatalmú szereplőt maga ellen fordítana.
Részben ennek a megfelelési kényszernek is a következménye, hogy mindenáron meg kell védenie a dollárt az egyre pimaszabb BRICS-országok taktikázásai ellen, akik elkezdtek más pénznemekben kereskedni.
Egy potenciális megoldása lehetne a helyzetnek Boros professzor szerint, méghozzá az amerikai bankrendszer államosítása, azonban úgy véli, ennek a belátható jövőben nincs realitása.
Úgy látja, a dollár problémájára közös megoldást lesz célszerű találni, és talán így lesz a legegyszerűbb is. Tudniillik a második világháború után nem igazán volt más megoldás, mint a dollár használata a nemzetközi piacon, hiszen az USA-ban volt a pénz is és a termékek is. Egy amerikai pénzügyi szakember a következőképp fogalmazott egy német tisztségviselőnek arra a kérdésére, hogy a dollár amerikai pénznem-e:
hát persze, amerikai pénznem, de a maguk problémája.
A nagypolitikai helyzet azonban teljesen átalakult, így lehetővé vált a dollár egyeduralmának rendezése.
A teljes beszélgetést itt tudják megtekinteni:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!