102 esztendeje annak, hogy a győztes nagyhatalmak szétszabdalták hazánkat. A tragédiáról sokáig még csak beszélni sem volt ildomos, ma pedig már ott tartunk, hogy bizonyos politikai oldalak szabályos ünnep napként próbálják beállítani nemzetünk megcsonkításának tragédiáját. Lássuk hát, hogyan emlékeztek meg június 4-ről a magyarországi pártok, politikusok.
Facebook-politizálás baloldalról
A darabjaira hulló ellenzéki összefogás még fénykorában sem tudott tömegeket az utcára vinni a választások előtti napos, meleg októberben, így aligha meglepő, hogy ilyesmivel a csúfos kudarc után már nem is próbálkoznak. Pártfoszlányaik és politikusaik a rend kedvéért kiizzadtak magukból egy-egy Facebook-bejegyzést, amelyekbe azért sikerült beleszőni aktuálpolitikai üzeneteiket, és felforgató nézeteiket.
Nemzeti színű Halászbástya
A kiegyensúlyozott tájékoztatás kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a legkorrektebb magatartást ebben a kérdésben Karácsony Gergely főpolgármester tanúsította, aki az évforduló alkalmából nemzeti színekben világította meg a Halászbástyát. A főpolgármester úgy véli, nem megoldás a baloldal hozzáállása, mely szerint Trianonról jobb nem tudomást venni. Arról persze már nem ír, hogy köztük vannak szép számmal olyanok is, akik egyenesen örülnek a tragédiának. Tőlük gyakran hallani kárörvendő “megérdemeltük”, “ebből se tanultunk” felkiáltásokat.
Az pedig inkább a Fideszt minősíti, hogy a nemzeti gyásznap helyett Karácsonynak is megtetszett a “nemzeti összetartozás napja”, így ő is inkább ezt a kifejezést használja.
“Gondoljunk azokra a magyarokra, akik ma jobban élnek Romániában”
Az aligha lepett meg bárkit, hogy a Demokratikus Koalíciónak még látszat szintjén sem volt fontos megemlékezni Trianonról. Niedermüller Péter ennek ellenére mégis szükségesnek érezte, hogy megnyilvánuljon a kérdésben. Bár ne tette volna. Természetesen ő is a “nemzeti összetartozás napját” használta, mint kifejezést, majd kiadott magából egy sor közhelyes semmitmondást. Ha bejegyzése az első bekezdéssel véget ért volna, most itt sem szerepelne, azonban Niedermüller annyira belelendült a pocskondiázásba, hogy már nem tudott leállni, és volt képe a következőket leírni:
És gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon. Orbán, a hazugságokra épülő politika, az olcsó ostoba nacionalista demagógia, a mindent eluraló korrupció megmaradt nekünk, nekik pedig megmaradt a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához való tartozás, a jobb élet, a jövő reménye…
Ezen mondatokat már kommentálni is nehéz. Bár, az is igaz, hogy a hozzá hasonlóktól nem is vártunk mást.
Jakab büszke az összefogásra
Jakab Péter nem akármilyen karakter. Azok után, hogy már a választási bukás utáni órákban páros lábbal szállt bele a közös miniszterelnökjelöltjükbe, majd kb. két hétig minden lehetséges platformon pocskondiázta, és kizárólag őt okolta a történelmi bukásért, ma már nem kevesebbet állít, mint hogy “noha már nem divat összefogásról beszélni”, ő személy szerint mégis büszke arra, hogy “képesek voltak rá”. Az idő megszépíti az emlékeket, nem igaz?
Cigányok és menekültek
A Momentum most sem hazudtolta meg önmagát. Trianon kapcsán Donáth Annának sikerült központba állítani a “menekültkérdést”, szerinte ugyanis “rengeteg a párhuzam” az elmúlt évek, és az 1920-as állapotok között.
“Fontos, hogy amikor ma menekültekről beszélünk, ne felejtsük el, hogy rengetegen most is kényszerből vágnak neki az ismeretlennek, nem pedig jó kedvükben. Sajnos nemcsak az okokban találhatunk történelmi párhuzamokat akármelyik másik menekülthullámmal, hanem abban is, a magyar állam hogyan kezelte a – magyar – menekültek helyzetét, hogyan próbált megálljt parancsolni annak, hogy még többen az anyaországban találjanak új otthont. Bűnüket nem kisebbíti az sem, hogy a sikeres letelepedést sokszor az erre felkészületlen adminisztráció akadályozta, nem adhat felmentést az sem, hogy tényleg nehéz helyzetben volt az ország. Hiszen az emberi méltóság, a lakhatáshoz való jog szinte mindenek előtt való”
– írta Facebookján.
A Momentum hivatalos oldalán pedig Trianon kapcsán is a cigányok elleni “gyűlölet” és “kirekesztés” miatt aggódott. Fókuszban nemzetünk megcsonkítása helyett a balliberálisok kvótaképviselői voltak.
Orbán Viktor megvédi a rezsicsökkentést
A miniszterelnök Trianon kapcsán egy kihelyezett elnökségi ülésről posztolt képet Sopronból, ahol azzal büszkélkedett, “a háborús helyzetben” is “megvédik a nyugdíjasokat és a rezsicsökkentést”. Ezen “tartalmas” bejegyzés után Orbán még egy esti filmajánlóval is kedveskedett követőinek.
Novák Katalin ünnepre bíztat
A köztársasági elnök Sátoraljaújhelyen, a Rákóczki Szövetség eseményén mondott beszédet, ahol a családalapítás és a gyarapodás fontosságáról beszélt. Ő is átvette az utóbbi években egyre divatosabbá váló narratívát, mely szerint nemzeti gyásznapunk valójában ünnep. Mint fogalmazott:
ma ünnep van, a nemzetünk gazdagságát ünnepeljük, de ezt beárnyékolja a szomszédunkban dúló háború. Az ott élő magyarok is veszélyben vannak, és ez ránk is többletfelelősséget ró. Ezért is kell segítenünk, erőt adnunk, mindent megtenni azért, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában is.
Akik tudják, hogy ez nem ünnep
A Mi Hazánk Mozgalom “Facebook-politizálás” helyett ismételten az utcán mutatta meg magát. A párt társszervezésében megtartott Trianon-felvonulás ezúttal az ukrán nagykövetség elől indult, ahol a felszólalók beszédeikben elítélték az áldozatok ezreit követelő háborút, valamint a manipulatív eszközöket alkalmazó médiát, és rámutattak a háttérben meghúzódó összefüggésekre.
A több száz fős menet ezt követően indult meg az istenhegyi Szent László templomhoz, ahol mécseseket gyújtottak az épület előtti kálvária stációinál a háború áldozatainak emlékére.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A demonstrálók mind tudták, június 4-én semmi okunk az ünneplésre. Ez a nap a néma gyászé, és az emlékezésé.