Karácsony Gergely balliberális képviselőtársaival 2014-ben alkotmányellenesnek minősítette azt a választási rendszert, melyet most már annak haszonélvezőiként megvédenének a Mi Hazánk törvénymódosító javaslatától – világított rá előterjesztői expozéjában Novák Előd, elismerve, hogy az arányosabb rendszer nemcsak igazságosabb volna, hanem a Mi Hazánk érdeke is mindenhol, hiszen jelenleg feleannyi százaléknyi mandátumot kapnak, mint ahány százalékot a választáson.
A politikus felhívta a figyelmet, a “köpönyegforgató pártok a DK-tól a Jobbikon át a Párbeszédig azt az antidemokratikus választási rendszert védik, melynek bevezetésekor diktatúrát kiáltottak”. Novák Előd idézte többek közt Kunhalmi Ágnest, aki 2014-ben még ezt mondta a most általuk már védett törvényről: „ez egész egyszerűen választási manipuláció, hovatovább csalásnak nevezném. Itt nem fog érvényesülni a választók akarata. Ez egy nagyon aránytalan és antidemokratikus rendszer.” – írja Novák Előd.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!