11.5 C
Budapest
2021. szeptember 20., hétfő
Magyar Jelen
Külföld

Nyíltan bírálta kormányát Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyíltan bírálta saját kormányát – közölte a kommunista ország hírügynöksége pénteken.

Kim Dzsong Un hiányolta az újításokat és az intelligens stratégiát az ország újabb ötéves gazdasági tervének kidolgozása során. Azzal vádolta a kabinet tagjait, hogy olyan programokat terveznek, amelyek semmi lényegi innovációt nem tartalmaznak a korábbi elhatározásokhoz képest.

“A tervek nem tükrözik vissza pontosan a párt ideológiáját és irányelveit, valamint hiányoznak belőlük az innovatív meglátások és okos stratégiák”

– jelentette ki a kormányülésen Kim Dzsong Un, akit a KCNA idézett.

Ráadásul – az észak-koreai vezető szerint – egyes ágazatokra vonatkozó elképzelések irreálisan lettek megszabva, míg másokban olyan célokat határoztak meg, amelyeket könnyűszerrel el lehet érni.
Kim Dzsong Un emellett sürgette az áruk és alapanyagok hazai termelésének fokozását. Szakértők szerint ennek oka a Kínával folytatott kereskedelem összeomlása lehet, ez a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozások miatt nagyjából 80 százalékkal zsugorodott.

Csütörtökön ért véget a kommunista országban kormányzó Koreai Munkapárt négynapos plenáris ülése, amelyen Kim Dzsong Un egyebek mellett kifejtette elképzeléseit a Korea-közi viszonyról, a más államokkal fenntartott kapcsolatokról, valamint a pártszabályokról és a személyzeti kérdésekről is.

Kim Dzsong Unt a Koreai Munkapárt kongresszusán a párt új főtitkárává választották januárban. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát. Kim Dzsong Un ezzel megszerezte magának a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen tisztséget.

MTI

További híreink

Kifogással élnek a republikánus szenátorok Biden győzelme ellen

Gabay Dorka

Meghaladta a 3 milliót a fertőzöttek száma világszerte, a WHO szerint koránt sincs még vége a járványnak

Dunai Tibor

Felfüggesztették Trump Twitter-fiókját a választási kampány hajrájában

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen