loading
Menü
Támogatás

Megmenekülhet a kihalástól az egyetlen őshonos magyar kecskefajta

2020. dec. 16. 07:59
2 perces olvasmány
Megmenekülhet a kihalástól az egyetlen őshonos magyar kecskefajta

Korábban komoly veszély fenyegette az egyetlen őshonos hazai kecskefajtát, a magyar parlagi kecskét, ám napjainkban egyre több gazdaságban jelennek meg ismét, így megmenekülhet a kihalástól. 

Szaporcán a Duna–Dráva Nemzeti Park bemutatóhelyén, az Ős-Dráva Látogatóközpontban a hagyományos gazdálkodást és az őshonos háziállatokat szemléltető majorban is megcsodálhatjuk a változatos megjelenésű parlagi kecskéket – írja a magyarmezogazdasag.hu.

A korábban csak tincses kecskének nevezett fajta igen nagy múltra tekint vissza. Szakértők szerint

a honfoglaló magyarok által hozott kecskék és a Kárpát-medencében már akkor itt élő kecskék kereszteződéséből alakulhatott ki.

Jellemzője a 10 cm-es vagy azt meghaladó szőrhosszúsága, amely a testet tincsesen, a bordaívtől hátra eső testrészt gatyás jellegűen borítja. A hosszú szőrzet előnyös a rovarokkal szembeni védekezésben, és a fizikai sérülésektől is védi az állatokat.

A régi időkben a paraszti gazdaságok körében igen kedvelt fajtának számított, mivel szinte bármilyen "zöldet" elfogyasztott. Később, elsősorban a nagyüzemi állattartás elterjedése után, közepes tejhozama miatt háttérbe szorították a jobban tejelő fajták.
Gyakorta emlegetett mondás volt, hogy a kecskét Isten az ember bosszantására teremtette, mivel a kecskék rendkívül kíváncsi természetűek, mindent megrágnak, a fák kérgétől a zöldségek leveléig.

Reneszánszát éli a kecsketartás


A kecsketartás napjainkban egyre divatosabb a vidékre költözők körében is: gyakran nem is a haszna miatt, hanem hagyományápolásból és a szépségük miatt tartják a parlagi kecskéket.



Fotó: BNE

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás