– Ilyen orbitálisan nagy hazugság még az egyébként alacsony színvonalon lévő magyar közbeszédben is ritkán fordul elő, mint amilyet a Fidesz tett vendégmunkás-ügyben, ugyanis kiderült, mégis jöhetnek a vendégmunkások – fogalmazott Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.
– A tavalyi év végén a kormány bejelentette, hogy jelentősen szigorítani fogja a vendégmunkások behozatalát, és csak azokból az országokból engedélyezi, amelyekkel visszafogadási egyezménye van, márpedig ez jelenleg Grúzia és Örményország. Azonban mégis évi 35 ezer főben szabta meg az éves limitet, márpedig e két országból egész biztos, hogy nem fognak érkezni vendégmunkások, a fő kibocsátó országok például India és a Fülöp-Szigetek voltak, és ebből a számból nagyon úgy tűnt, hogy a kormány továbbra is számol a hazánkba áramló vendégmunkások 10 ezrével. Azonban azt se kellett megvárni, hogy megkössék ezeket a szerződéseket, egy tegnap esti rendeletből kiderült, hogy a Fülöp-szigetekről annak ellenére jöhetnek Magyarországra a vendégmunkások, hogy lenne ilyen visszafogadási egyezmény – mutatott rá.
– Ez egészen elképesztő, hogy a kormány ilyen nyíltan hazudott az emberek szemébe az elmúlt hetekben
– nyomatékosította.
– A Mi Hazánk teljesen megszüntetné a vendégmunkások behozatalát, és olyan gazdaságpolitikába kezdene, amely a magyaroknak ad munkát, mi igyekeznénk hazahívni a Nyugaton dolgozó magyarok százezreit. A még Magyarországon lévő vendégmunkásokat pedig arra köteleznénk, hogy az útlevelüket le kelljen adni a Belügyminisztérium egyik szervénél, s miután lejár a munkaszerződése, rendőri kísérettel kapja azt vissza, amikor elhagyja az országot – folytatta.
– Tényszerű tehát, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben 2025 január 1-e után is érkeznek újabb vendégmunkás csoportok, és mi be akarjuk ezt mutatni az ország nyilvánosságának! Ehhez szeretnénk kérni a magyar lakosság segítségét, és kérünk mindenkit, aki ilyet tapasztal, hogy újabb vendégmunkások érkeztek munkahelyeikre, településeikre, városaikba, akkor a [email protected] e-mail címre jelezzék ezt nekünk, a beérkező leveleket természetesen teljesen bizalmasan fogjuk kezelni.
Leplezzük le a Fidesz hazugságát, védjük meg a magyar dolgozókat, mert Magyarország a magyaroké!
– összegezte.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!