21.6 C
Budapest
2022. május 25., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Öt év börtönt is kaphat a német pap, amiért kritizálta az LGBT-t és a genderelméletet

Közösség elleni uszítás vádjával kell bíróság elé állnia Olaf Latzel brémai evangélikus lelkésznek novemberben, mivel egy szeminárium során olyan szavakkal illette az LGBTQ(P?) propagandistáit, melyek nem megengedettek az Új Világban.

A lelkipásztor egy 2019-es szemináriumi hanganyagát hozta nyilvánosságra, melyben az egyre agresszívebben nyomuló szélsőliberális és LGBTQ(P?) propagandistákat bírálta igen keményen. Mint mondta:

Az egész gendermocsok pokoli, sátáni és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen.

Majd figyelmeztette az egybegyűlteket a homolobbi veszélyeire. Emellett bűnözőnek nevezte egy homoszexuális felvonulás résztvevőit, és kiállt azon véleménye mellett, hogy ezek a megvezetett és elbizonytalanított emberek elpusztítják a civilizációt és a kultúrát.

Később ő is meghajlott a ráhelyeződő nyomás alatt, és bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, hiszen nem általánosságban a homoszexuálisokról beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”.

Ezzel minden bizonnyal a St-Martini templomra utalt, ahol lelkészként dolgozik. A templomot rendszeresen keresztényellenes támadások érik. A bátor antifák és szélsőliberálisok feliratokkal gyalázzák, valamint megzavarják az istentiszteleteket, őt pedig gyilkossággal is megfenyegették homolobbi-ellenes kijelentései miatt.

A brémai evangélikus egyház korábban egyértelműen és határozottan elítélte a Latzel szavait. A hatósági eljárást azonban nem kommentálták, és az egyházi fegyelmi eljárást is felfüggesztették.

A német Büntető Törvénykönyv értelmében három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát azáltal sérti, hogy egy adott csoporthoz tartozásuk miatt őket szidalmazza, rossz szándékkal megvetendőnek állítja be vagy megrágalmazza.

(mandiner.hu nyomán)

További híreink

Donald Trump elnök bejelentette, hogy az amerikai kormányzat kilép a Nyitott Égbolt szerződésből

Dunai Tibor

Egyedül a Mi Hazánk nem fogadta el a Miskolc közbiztonságáról szóló beszámolót

Kemény János

Elkapták a “szezonális munkákat” végzőket: emberkereskedelem, prostitúció

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen