11.7 C
Budapest
2020. október 24., szombat
Magyar Jelen
Belföld

Pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, a vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok a tavasszal már bevált járványügyi óvintézkedések szigorú betartásával szervezik – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

Idén ősszel 396 intézményben 27 631-en érettségiznek, a lebonyolításban 493 érettségi vizsgabizottság működik közre. Az Oktatási Hivatal a honlapján közzétette a vizsgaszervezés során alkalmazandó biztonsági intézkedésekről szóló ajánlást:

a diákok számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább 1,5 méter védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb 10 tanuló tartózkodhat. Minden helyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani, továbbá a vizsgázóknak ajánlott a maszk viselése.

Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint – a kormány döntése értelmében – előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni.

Azoknak, akik tavasszal a koronavírus-járvány miatt nem tudtak eleget tenni vizsgakötelezettségüknek, az érettségi pótlása ingyenes.

Az előrehozott (69 százalék) és a rendes (14 százalék) vizsgák aránya a legnagyobb, ezeket követik a szintemelő (6 százalék), a javító (5 százalék), az ismétlő (4 százalék) és a kiegészítő (2 százalék), valamint a pótló vizsgák (0,1 százalék).

Az írásbeli vizsgákat október 16. és október 30., az emelt szintű szóbeliket november 12. és 16., a középszintű szóbeliket pedig november 23. és 27. között tartják.

Az érettségizők várhatóan több mint 35 ezer vizsgát tesznek: mintegy 8 600-at emelt, 26 400-at pedig középszinten.

A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven teljesíthető vizsgatárgyakat (például történelem, matematika) külön számolva – középszintű érettségit 108, emelt szintűt pedig 67 tantárgyból tesznek.

(Forrás: MTI – Kép: illusztráció/pixabay.com)

Kapcsolódó híreink

Ismét pályázott és nyert Felcsút

Irányi Dániel

A kormány visszahozza a 13. havi nyugdíjat

Dunai Tibor

Péntektől beléphetnek Magyarországra Ausztria felől az osztrákok, ha van negatív tesztjük

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben