Pofonfa

Megrázta a pofonfát. Újabb ékes példája szép magyar anyanyelvünknek, hiszen lehet-e szebben, jobban mondva érzékletesebben kifejezni azt, amikor valaki addig hergeli a másikat, amíg annak „elborul az agya”, és fizikai síkon vesz elégtételt a gáncsoskodón – fogalmaz a Kuruc.info-n Ábrahám Barnabás. Folytatás alább.

Gondolom, a felvezetőből már sejti a kedves olvasó, mivel szeretnékma foglalkozni, és bizonyára fején is találta a szöget: a Puzsér-Ábrahám vitával. Mármint Ábrahám Róbert, a félreértések elkerülése végett. Az alapszituációt nem bolygatnám különösebben, innen és innen mindenki tud tájékozódni. Lényeg, hogy egy (vélhetően) meglehetősen hosszú csörte végére „pofán csapással” tettek pontot, melyről megvágott (?) hanganyag is rendelkezésre áll. Mielőtt összesen három aspektusból megközelítem a nagy vihart kavart esetet, szeretném leszögezni, hogy Ábrahám Róbert NER-újságíró ténykedését, munkásságát is erős fenntartásokkal kezelem. Másik oldalról, úgy hiszem, nem kérdés, hogy Puzsér Róbertet milyen hitvány, kártékony alaknak tartom.

A Puzsér által kettejük viharos viszonyára komponált homoerotikus kis történet maximum csak neki lehetett vicces, de szemlátomást ő már zavarba ejtően élvezte minden percét (fotó: Puzsér Róbert/Facebook)

1. Faji nézőpont Összességében semmi bajom azzal, ha a cigányt cigánynak nevezzük, a zsidót pedig zsidónak, sőt, mindig így kellene. De van valami „bájos” abban, amikor Puzsér cigányoz valakit (és vezet le következtetéseket a származása alapján). Igen, az a Puzsér, aki fordított esetben kikérné magának a hasonló jelzőket, és a fajiságból fakadó megállapításokat. Ehhez személyes példát is tudok hozni, hiszen egy hónapja csupán, amikor engem őrjöngve zsidózott, de ezzel a lendülettel pellengérre is állított, mert nem tetszett Kassai megalázkodása a magyarországi zsidóság előtt.

A furcsa véletlen folytán viszont egyezik a vezetéknevem azzal az emberrel, aki megcsapkodta ezt az óbégató szerencsétlent, s természetesen – közvetlenül a pofon előtt – az ő vezetéknevét is „lezsidózta”, tehát az okfejtésem vagy nem jutott el a célszemélyhez, vagy a zsidó felsőbbrendűségtudat és „tévedhetetlenség” oltárán figyelmen kívül hagyta azt. Tehát amikor Puzsérnak kényelmes, akkor lehet cigányozni, zsidózni, egyébként meg nem. Vagy, ha úgy tetszik, belvárosi zsidó óbégatóként ő megteheti (akkor is, ha hazugság), más nem (akkor sem, ha igaz), ráadásul ehhez még nem szégyell felhasználni olyan – kétségtelenül igaz – megállapításokat, melyeket az általa gyűlölt szélsőjobb is használ („kiveheted a kölyköt a gettóból, de nem veheted ki a gettót a kölyökből”). Nem mellesleg cigány vér ide vagy oda, Puzsér mérhetetlenül tenyérbemászó és elviselhetetlen stílusa miatt szerintem még egy buddhista szerzetesnek is elborulna az agya előbb-utóbb, ehhez nem kell cigánynak lenni.

Akár ez a régi mém is eszünkbe juthat az esetről (forrás: Fb)

2. Tettek és következmények Az internet világa a sok pozitívum mellett sajnos sok negatívumot is ad(ott) a társadalomnak. Ebből az egyik legrosszabb a következmény nélküliség. Arc nélkül, álnevekkel, az otthon védelmében bárki bármit írhat, állíthat, bárki bárhogy sértegethet másokat mindennemű következmény nélkül (kivéve persze, ha a „kiválasztottakat” bírálja az ember, számos nyugati példa van rá, hogy antiszemita kommentek miatt állítottak valakit elő, büntettek meg). Puzsér ügyétől függetlenül is jó érzés látni, amikor egy ilyen internetharcost a való életben szembesítenek azzal, milyen messzire merészkedett az online térben, de még jobb látni, amikor a szembesítést büntetés is követi. Ez így van rendjén, a tetteknek következményük van. Sokszor előkerült már ez a téma, egyesek fejében az online tér mégis úgy funkcionál, mintha nem lenne a világunk része, és bárki bármilyen frusztrációját kiélheti itt, akár mások kárára.

3. Csattant a pofon Gondolom, mindenki rájött már, hogy Ábrahámot én ezért a pofonért egyáltalán nem ítélem el, sőt. Puzsér tenyérbemászó stílusa, felsőbbrendűségtudata, ahogy lenéz másokat, arra predesztinálta, hogy előbb-utóbb megcsapkodja valaki. Ez az óra pedig múlt héten péntek este érkezett el. A helyzet inkább ott válik szürreálissá, hogy a provokáció, a buzinak beállítás, sértegetés után még Puzsérnak állt feljebb, ergo nem viseli a tettei következményeit. A „belvárosi ájróper”, aki magától eltelve bármit mondhat bárkiről, majd amikor jön a válasz, óbégatni kezd, ahelyett hogy elgondolkozna, miért kapta. Saját hamis énképének ámokfutásában pedig segítségére siet a „sok mértékadó értelmiségi”, akik Istenem, de gyűlöletes és álszent egy népség! Ők bármit, bárhogyan, na de ha valaki fizikai értelemben vesz elégtételt, rögtön rohannak telesírni a kispárnájukat. Ezek tényleg csak azt hiszik, hogy bántani, tönkretenni másokat csak fizikai erővel lehet?

Nincsenek kétségeim afelől, hogy Puzsér a verés után sem száll magába, sőt, úgy látom, azóta még jobban kinyílt a csipája. Ahhoz, hogy előbbi megtörténjen, olyan szintű önismeret és alázat szükségeltetne, amitől a publicista a lehető legtávolabb áll, így nincsenek illúzióim a jövőt illetően. Mikor egy hónappal ezelőtt engem gyalázott és sértegetett a FAM névre hallgató oldalkocsijával az Apu azért iszik, mert te sírsz! című műsorukban, én nyugodt hangnemben válaszoltam, mert így éreztem tisztességesnek, nem kívántam lesüllyedni Puzsér óbégató, gyalázkodó, hisztiző szintjére. Viszont nem vagyunk egyformák, főleg, aki a pofont adta, elvileg már régebb óta ki volt téve ennek a provokációnak. A sors iróniája, hogy végül egy Ábrahám csapkodta meg.