7.1 C
Budapest
2021. április 12., hétfő
Magyar Jelen
Belföld Bűnügy Hírek

Radikális próbálkozás a DK aktivistáitól, összefestették a járdát

A terézvárosi és erzsébetvárosi Demokratikus Koalíció (DK) politikai aktivistái szerdán festékszóróval összefirkálták a világörökség részét képező Andrássy út közelében található Lendvay utcát. Az elkövetők a flashmob után büszkén fotózkodtak, a képeket pedig a közösségi oldalakon kezdték el terjeszteni. Később a rendőrök igazoltatták őket.

Az elmúlt időszakban a hazai baloldal jól láthatóan radikalizálódott, amit több megnyilvánulásuk is mutat. Míg korábban a Momentum nevéhez kapcsolódtak a legdurvább akciók – elég csak az Origo szerkesztősége elleni támadásukra gondolni -, mára Gyurcsány Ferenc és a DK vette át a szerepet.

Ezt mutatja a radikális baloldali párt tegnapi, teljesen értelmetlen akciója: a helyszínen megjelenő pártaktivisták mindenféle indok nélkül, festékszóróval összefirkálták a Fidesz Lendvay utcai székháza előtti járdát. A közösségi oldalon közzétett képek tanúsága szerint kevesebb mint 10-en vettek részt a performanszban. Később a rendőrök igazoltatták őket.

A “hírt” elsőként Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt parlamenti képviselője osztotta meg, őt követte Kecskés Balázs erzsébetvárosi képviselő, és Miyazaki Jun választókerületi elnök, terézvárosi képviselő.

A radikális baloldal aktivistái akcióbanFORRÁS: FACEBOOK

Közismert, hogy az amerikai és nyugat-európai radikális baloldali aktivisták több alkalommal is megrongálták a közterületeket és szobrokat a zavargások során. Bár a DK akciója még nem tart itt, jogos kérdés, hogy ez nem az első lépés-e a súlyos rongálások felé vezető úton.

David de Pury XVIII. századi svájci bankár és kereskedő vörös festékkel leöntött neuchateli szobrát takarítják le 2020. július 13-án. A rongálást egy radikális baloldali csoport vállalta magáraFORRÁS: MTI/EPA/KEYSTONE/LAURENT GILLIERON

Miamiban egy Jézus-szobrot fejeztek le, Svájcban egy bankár szobrát rongálták meg, Franciaországban pedig többek között a Napkirály pénzügyminiszterének, a merkantilizmus kitalálójának, Colbert-nek a szobrát támadták meg radikális baloldaliak.

Gyurcsány FerencFORRÁS: MTI/KOVÁCS ATTILA

Bár Magyarországon még nem tart itt a szoborrongálás és a közterületek elleni támadás – bár Churchill városligeti szobrát Budapesten is támadás érte -, félő, hogy a jelenlegi akció csak a kezdet, és a radikális baloldal vezető szerepét egyre erőteljesebben eljátszó Gyurcsány tovább radikalizálódik.

Forrás: origo.hu

További híreink

Kettős emberölés miatt nyomoz a rendőrség egy süttői lakástűz ügyében

Kiss Albert

Felakasztotta barátját, mert meglopta

Kiss Albert

A magyar állam feladta B-A-Z megyét? (Videó)

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben