11.5 C
Budapest
2021. szeptember 20., hétfő
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Sok tanár egyszerűen semmibeveszi az új gyermekvédelmi törvényt

“Egész biztos, hogy nem tartom be, és még csak be sem csukom az ajtót. Hát jöjjenek rám a rendőrök, ha én beszélgetek a tanítványaimmal arról, hogy szabad egymást szeretni, most komolyan.” Ezzel Törley Katalin dicsekedett a 444-nek. Ő egyike azoknak a tanároknak, akik “polgári engedetlenséget” hirdettek, mert képtelenek voltak elolvasni és értelmezni a törvényt a “homofób” módosítókkal teletűzdelt pedofiltörvény ellen.

A törvényt egy másik pedagógusnak, a nyiltan homoszexuális Lénárt Marcellnek sem sikerült értelmeznie, így ő is Facebook-posztban kezdett hangulatkeltésbe. Kijelentette, meg fogja szegni a törvényt, és továbbra is az ő személyes tapasztalataival és saját világértelmezésével traktálja majd a középiskolásokat az LGBT témákkal kapcsolatban.

A bejegyzést azóta sokan osztották tovább, köztük Törley, aki szerint a gyerekek tájékozódáshoz való joga és a pedagógusok szakmai autonómiája is súlyosan sérül a jogszabály miatt:

“A gyerekek legelsőbbrendű érdeke, hogy nyíltan beszélgethessenek, válaszokat kaphassanak, ismereteket szerezhessenek arról, amilyenek ők és amilyenek a társaik. Ez egy teljesen szakmai pedagógiai kérdés.”

Ez már csak azért is érdekes kijelentés, mivel 5-10 évvel ezelőtt, mielőtt hazánkba is begyűrűzött ez az őrület, senki sem hiányolta a témát a középiskolákban, ahogyan a középiskolás fiatalok sem “coming outoltak” hetente szivárványos zászlót lobogtatva.

“Pedagógusként elsősorban az az aspektusa dúl fel ennek az embertelen törvénynek, hogy én pontosan tudom, hogy ez mit fog jelenteni a mai LGBT+ kamaszokra nézve, akik óriási bullyingnak vannak kitéve már most is”

– panaszkodott a hangulat fokozása érdekében a homoszexuális Lénárd.

Négy tanár gondolatait is idézte a 444, melyek – mily meglepő – mind teljes egészében elítélik a törvényt, és a jelenlegi propagálás akadályoktól mentes folytatását követelik. Tomor István középiskolai tanár ráadásul annyira elhivatott a témában, hogy a kötelező holokausztfilmek közé sikerült besűrítenie egy az Imák Bobbyért című filmet, mely még azt is elmagyarázza a befolyásolható tanulóknak, hogy ha félredobjuk az “előítéleteket gerjesztő” Bibliát, meg az “elmaradott vallást”, akkor nem csak “nyitottabbak”, de akár még a szivárványos lobbi vezéralakjai is lehetünk.

A rendkívül szoros tantervbe még az is belefér, hogy a film megnézése után a diákok “Tomor tanárúrral” együtt ítéljek el a kirekesztést, és beszéljék meg mennyire szép és szabad a szerelem.

Megtudhattuk, van olyan tanár is, aki szegény óvodás gyermekét untatja a Meseország mindenkié című kiadvánnyal.

Az új generáció a toleráns generáció 

A sok “kirekesztés” és állítólagos bántalmazások miatti panaszkodás után – némileg önellentmondásba keveredve – a tanárok már arról beszélnek, hogy ennek a törvénynek azért sincs értelme, mert a mostani fiatalok már amúgy is rendkívül “elfogadóak”, hiszen a sztároktól, a filmekből, de még a közösségi médiából is valósággal ömlik rájuk ez a téma, így nekik ez már teljesen “normális” és “természetes”. Mint fogalmaztak:

“Egyébként is naiv lenne az a gondolat, hogy a diákok csak az iskolában találkozhatnak LGBT+ témákkal. Előkerül a filmekben, amiket néznek, látják a sztároknál, akiket követnek, és ott van a TikTokon, az Instagramon és a Facebookon.”

Tomor szerint épp ezért teljesen nonszensz a törvény:

“de azt, hogy miután nagy nehezen eljutottunk egy szintig, és akkor onnan visszamenjünk a múltba, miközben a Facebook, az Instagram és a többi ömlenek a gyerekekre, ezt nem tudom, hogyan tudnák megoldani.”

Törley szerint

a mai tinik sokkal elfogadóbbak, éppen azért, mert sok helyen láthatnak homoszexuális vagy “transz embereket”, és egyre többször úgy, hogy természetesként ábrázolják a másságot, nem pedig extremitásként.

Hozzátette: “Könnyebb velük áttörni a falakat, vagy már nincsenek is áttörendő falak. Ez már egy új generáció, és más a hozzáállásuk.”

Büszkén rámutatott, ebben a generációban már nem a “másokat” vetik ki maguk közül, hanem azokat, akiknek ezek a folyamatok nem tetszenek, és ennek még hangot is adnak. A “homofób” megjegyzéseket a fiatalság már nem tűri meg, sőt, kifejezetten elítélő ezek használóival szemben. “Kivéve a vidéki kistelepüléseken” – teszi hozzá a belpesti értelmiségi, aki szerint az elmaradott pusztákon “akad még teendő”.

Törley szerint a pesti tüntetés is optimizmusra ad okot, hiszen ott is jobbára fiatalok képviseltették magukat, akik már az “új korszellemben” nevelkedtek. Mint mondta:

“A fiatalok, gimnazisták kimennek tüntetni, személyes ügyüknek tekintik ezt. Ez azért egy jel. Már van egy nyitottabb fiatal réteg, akik nem úgy tekintenek a szexuális másságra, mint a 25 évvel ezelőtti fiatalok.”

Ő tanár, ért hozzá

Törley szerint az állam ne szóljon bele, ő hogyan kíván tanítani, mert ő szakember, ő ezt jobban tudja.

“Tanárként kikérem magamnak, hogy ilyen módon szóljanak bele ismételten és sokadszorra a szakmai autonómiámba. Elfogadhatatlan, hogy a legjobb szakmai meggyőződésünket írják felül szakmaiatlan és kifejezetten politikai érdekekből”

– állítja.

Hatalmas a társadalmi támogatottság mögöttük

“Elképesztően sokat jelent a hétköznapi emberek kiállása, a tüntetéseken való részvétel, egy profilkép szivárványosra cserélése, bármilyen közösségi médiás kiállás, a petíciók aláírása. Ez a nagyon egyértelmű, pozitív társadalmi kiállás az biztató, ugyanakkor viszont tudom, hogy a politika aljassága végtelen”

– véli a homoszexuális Lénárt. Szerinte “ha elég nagy, kitartó és határozott a társadalmi tiltakozás, akkor akármennyire hoz ez a kormánynak előnyt az ellenzéki pártok megosztásával és a figyelem elterelésével, összességében és hosszútávon elszámolta magát az, aki ezt a gyűlöletpropagandát elvitte idáig.”

“Én nagyon hiszek abban, hogy mi magyarok itt a 21. században tartunk ott, hogy ezt nem fogjuk hagyni”

– zárta gondolatait igazi liberális módjára az évszámot felhozva érvként, mintha ez jelentene is bármit.

A “polgári engedetlenségben” részt vevő tanárok Pedagógusok az LMBTQIA+ gyerekekért néven Facebook-csoportot is alakítottak, ám – legnagyobb bánatunkra – gondosan letiltották a csoporttagok láthatóságát.

Fotó: 444

További híreink

Világháborús lőszereket találtak Győrben

Dunai Tibor

Koronavírus vakcina: néhány rövidtávú mellékhatást már ismernek

Irányi Dániel

Orbán Viktor Izrael állam askenázi főrabbijával találkozott

Avar Álmos

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen