loading
Menü
Támogatás

A szezon végéig eltiltották a rasszizmussal vádolt román játékvezetőt

2021. márc. 8. 20:45
1 perces olvasmány
A szezon végéig eltiltották a rasszizmussal vádolt román játékvezetőt

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az idény végéig felfüggesztette a román Sebastian Coltescut, aki rasszista megjegyzést tett a Paris Saint-Germain - Basaksehir Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, emiatt pedig félbeszakadt a találkozó.

A párizsi összecsapás 13. percében a vendég török együttes másodedzője, Pierre Webo reklamálásért piros lapot kapott a román játékvezetőtől. Ezután a Basaksehir játékosai és stábja azt állította, hogy a negyedik bíró rasszista megjegyzést tett a kameruni szakemberre. Tíz perc vita után mindkét csapat elhagyta a játékteret, a mérkőzés félbeszakadt és csak másnap tudták pótolni új játékvezetői stábbal, emlékeztet az MTI.

"Nemzetközi viszonylatban elengedhetetlen a helyes nyelvhasználat az olyan helyzetek elkerülése érdekében, mint amelyek ezen a mérkőzésen történtek" - olvasható az UEFA állásfoglalásában, amely "helytelen viselkedésnek" nevezte, hogy Coltescu románul "fekete" jelzővel illette a szakembert.

A román játékvezetőnek egy továbbképző programra is el kell majd járnia a jövőben.

A találkozót végül másnap 5-1-re a PSG nyerte, a játékosok pedig a kezdő sípszó előtt térdre ereszkedéssel protestáltak.

 

 

 

 

 

(fotó:hirmondo.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás