Oscar Piastri nyerte a Bahreini Nagydíjat, de Lando Norris vezeti továbbra is a világbajnokságot

Bár alapvetően nem tartozik a legizgalmasabb versenypályák közé, mégis eseménydús verseny volt a 21. Bahreini Nagydíj. A két Mercedest egy időmérős korai kiengedés miatt 1–1 rajthelyes büntetéssel sújtották, így Piastri és Leclerc indulhatott az első sorból, amely a Ferrari számára az előző versenyhétvégék után nagy reményt adott.
Russell a második sorból jól rajtolt, és meg tudta előzni a Ferrarit, illetve a (csak) 6. helyről induló Norris is el tudott menni mellette – viszont őt a verseny közben rossz rajtpozícióért megbüntették 5 másodpercre – és úgy nézett ki, hogy be is tudja cserkészni a Mercedesest, míg Piastri stabilan őrizte előnyét. A kerékcserék ebbe viszont beleszóltak az első etapban, hiszen a pálya tulajdonságai miatt a gumihasználat hatalmas szerepet játszott az egész futam alatt.
Egy Sainz és Tsunoda közötti összeérés miatt törmelék került a pályára, ami miatt a 33. körben biztonsági autós szakasz érkezett, ezzel felborítva az eredeti stratégiákat. Ezalatt a három élen haladó csapat teljesen más taktikát választott: Russellnek lágy, Leclercnek kemény, Norrsinak és Piastrinak pedig közepes keverékű gumikat raktak fel.
Az 52. körben nagy nehezen sikerült megelőznie a világbajnoki éllovas Norrsinak Leclerct, így elindulhatott a 2. helyért Russell után, aki elektronikai gondokkal küzdött majdnem az egész versenyen (amely miatt a verseny után vizsgálják). A küzdelem a két versenyző között az utolsó körig ment, de Norris nem tudta megelőzni Russellt, Piastri pedig simán behúzta a futamgyőzelmet. Érdekesség, hogy a két Red Bull egyáltalán nem tudott beleszólni az élmezőny csatáiba, a tavalyi világbajnok Verstappen csak a 6. lett, csapattársa pedig 9., de a legnagyobb meglepetés így is az Alpine-os Gasly 7. helye.
Ez a verseny is megmutatta, hogy roppant izgalmas szezon vár ránk, jövő héten pedig Szaúd-Arábiában folytatódik a száguldó cirkusz.

A Bahreini Nagydíj végeredeménye:
- Oscar Piastri (McLaren) 1:35:39.435
- George Russell (Mercedes) +15.499s
- Lando Norris (McLaren) +16.273s
- Charles Leclerc (Ferrari) +19.679s
- Lewis Hamilton (Ferrari) +27.993s
- Max Verstappen (Red Bull) +34.395s
- Pierre Gasly (Alpine) +36.002s
- Esteban Ocon (Haas) +44.244s
- Yuki Tsunoda (Red Bull) +45.061s
- Oliver Bearman (Haas) +47.594s
- Kimi Antonelli (Mercedes) +48.016s
- Alexander Albon (Williams) +48.839s
- Nico Hülkenberg (Kick Sauber) +53.472s
- Isack Hadjar (Racing Bulls) +56.314s
- Jack Doohan (Alpine) +57.806s
- Fernando Alonso (Aston Martin) +60.340s
- Liam Lawson (Racing Bulls) +64.435s
- Lance Stroll (Aston Martin) +65.489s
- Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) +66.872s
Nem fejezte be a versenyt:
Carlos Sainz (Williams)
Egyéni világbajnokság állása:
- Lando Norris (McLaren) 77 pont
- Oscar Piastri (McLaren) 74 pont
- Max Verstappen (Red Bull) 69 pont
- George Russell (Mercedes) 63 pont
- Charles Leclerc (Ferrari) 32 pont
- Kimi Antonelli (Mercedes) 30 pont
- Lewis Hamilton (Ferrari) 25 pont
- Alexander Albon (Williams) 18 pont
- Esteban Ocon (Haas) 14 pont
- Lance Stroll (Aston Martin) 10 pont
- Pierre Gasly (Alpine) 6 pont
- Nico Hülkenberg (Kick Sauber) 6 pont
- Oliver Bearman (Haas) 6 pont
- Yuki Tsunoda (Red Bull) 5 pont
- Isack Hadjar (Racing Bulls) 4 pont
- Carlos Sainz (Williams) 1 pont
- Fernando Alonso (Aston Martin) 0 pont
- Liam Lawson (Racing Bulls) 0 pont
- Jack Doohan (Alpine) 0 pont
- Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) 0 pont
A csapat világbajnokság állása:
- McLaren 151 pont
- Mercedes 93 pont
- Red Bull 71 pont
- Ferrari 57 pont
- Haas 20 pont
- Williams 19 pont
- Aston Martin 10 pont
- Racing Bulls 7 pont
- Alpine 6 pont
- Kick Sauber 6 pont
P.V.
Mclaren kép forrása: formula1.com
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás