loading
Menü
Támogatás

Az Inter és az Arsenal is a négy közé jutott a BL-ben

2025. ápr. 17. 06:55
2 perces olvasmány
Forrás: Reuters Forrás: Reuters

Szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott a négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából. Az elődöntőben az angolok a PSG-vel, az olaszok a Barcelonával játszanak.

Az olasz bajnok egygólos előnnyel várta a hazai visszavágót a Bayern Münchennel szemben, a bajorok ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek, többnyire beszorították az Intert, amelynek védelme viszont állta a sarat, sőt, a milánóiak gyors ellenakciói legalább olyan veszélyesek voltak, mint a bajorok támadásai. Térfélcserét követően sem változott a játék képe, de a német csapat erőfeszítései kifizetődtek, mert Harry Kane góljával megszerezte a vezetést. Csakhogy az Inter tíz perc alatt fordított, miután argentin és francia világbajnoka is betalált egy-egy szöglet után. 

A BL-ben sorozatban ötödik találkozóján eredményes Lautaro Martínez bal oldali sarokrúgást követően lábbal, míg a jobb oldalról érkező szögletből Benjamin Pavard fejjel volt eredményes. 

Előbbi 150., utóbbi első gólját szerezte a milánóiaknál. A müncheniek nem adták fel, de erejükből már csak az egyenlítésre futotta, hiába szorították be teljesen az Intert, amely végül megőrizte az Allianz Arénában szerzett minimális előnyét. 

A Bayerntől az idény végén valószínűleg távozó Thomas Müller 163. mérkőzését játszotta a legrangosabb európai kupasorozatban, ezzel utolérte az örökrangsor harmadik helyén Lionel Messit és már csak Iker Casillas (177) és Cristiano Ronaldo (183) van előtte. 

Az Arsenal magabiztos, háromgólos előnnyel utazott a címvédő Real Madrid otthonába, ahol ennek ellenére nem védekezésre rendezkedett be, irányította a játékot és veszélyesebb volt a riválisánál, azonban még büntetőből sem tudta végérvényesen lezárni a párharcot, mert Bukayo Saka lövését kivédte Thibaut Courtois. 

A továbbjutása viszont nem forgott veszélyben, mert a királyi gárda leginkább csak erőlködött, komoly nyomást nem tudott helyezni az Ágyúsokra. 

A második félidő közepén ugyan volt egy gyors gólváltás, de a Santiago Bernabéu közönsége sok izgalmat nem élhetett át, sőt a végén Gabriel Martinelli találata a kegyelemdöfést is megadta, így a londoniak nemcsak könnyedén, hanem kettős sikerrel léptek tovább. 

Az elődöntőben az Arsenal a Paris Saint-Germainnel, az Internazionale pedig a Barcelonával találkozik, az első mérkőzéseket két hét múlva rendezik.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás