Fehérvári kötődésű vállalkozó mentheti meg a Vidit?

A hét közepén úgy tűnt, hatalmas bajba kerülhet a székesfehérvári labdarúgóklub, most azonban némi fény kezdett pislákolni az alagút végén. Az nb1.hu információi szerint ugyanis egy fehérvári kötődésű vállalkozó dobhat mentőövet a piros-kékeknek.
Az utolsó fordulóban hazai pályán kapott ki 3–0-ra a Fehérvár FC a Debrecentől, így a Vidi búcsúzott az első osztálytól. A tulajdonos, Garancsi István viszonya az elmúlt években nagyon megromlott a szurkolókkal és Cser-Palkovics András polgármesterrel, ami a hét elején egy, a közösségi médiában megrendezett nyilvános vitában és egymásra mutogatásban csúcsosodott ki. A következő szezonban, amennyiben el tud indulni a klub, azt már akár Videoton néven teheti meg, amennyiben június 6-ig sikerül elintézni a nevezést, ellenkező esetben legfeljebb a megyei első osztályban játszhatnak majd.
Fehérvári milliárdos mentheti meg a klubot
A város korábban jelezte, hogy egyedül nem képes biztosítani a klub működtetését, azonban az nb1.hu úgy tudja, hogy Tibor Dávid, a Masterplast Kft. alapítója, elnök-vezérigazgatója segíthet a helyzet megoldásában. Az üzletember 2022-ben a 81. leggazdagabb magyar volt, vagyona 21.1 milliárd forintra volt tehető akkor. Nem idegen tőle a labdarúgás, hiszen az Országos Mini-futball Szövetség (OMFSZ) elnöke, ő maga is szeret focizni, ráadásul Székesfehérváron él.
A fehérvári labdarúgás körül kialakult helyzetről beszélgettünk a megújuló A pálya jobboldala podcast első adásában Ember Norberttel, az Oldalvonal vloggerével! Az adás hamarosan elérhető lesz a Magyar Jelen YouTube-csatornáján!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás