loading
Menü
Támogatás

Tízezrek mozdultak meg a magyar bajnokság első fordulója miatt

2025. júl. 30. 08:02
6 perces olvasmány
Újpesten voltak a legtöbben a fordulóban (Fotó: Újpest FC/Facebook) Újpesten voltak a legtöbben a fordulóban (Fotó: Újpest FC/Facebook)

Elrajtoltak a hazai profi focibajnokságok, ennek kapcsán pedig szétnéztünk a nézőszámokat illetően a honi stadionokban. Meglepetés lehet, de nem a Ferencvárosra voltak a legtöbben kíváncsiak, hanem a magyar kvótát be nem tartó Újpestre, a második helyen pedig a másodosztály rangadója végzett.

Régi vita, hogy szükség volt-e a stadionépítésekre az elmúlt másfél évtizedben. El ugyan nem dőlt a diskurzus, de a hétvégi számok azt mutatják, hogy ha a méreteket nem is mindig találták el, a létesítményfejlesztésre igenis szükség volt ahhoz, hogy akár a másodosztályban is ezrek érezhessék jól magukat egy labdarúgó-mérkőzésen. A megfelelő kiszolgálás ugyanis legalább annyira fontos része lett egy-egy meccsnek, mint a labda vagy a futballista. Tízezer fölé persze így is csak egyetlen találkozón kúszott a nézőszám, igaz, van olyan élvonalbeli helyszín, ahol a település lakossága ennek csak a harmada…

Négy meccsen közel harmincezren voltak

A legtöbben a 2025/2026-os bajnokság legelső, péntek esti mérkőzésére voltak kíváncsiak. Az ÚjpestDiósgyőr találkozót a helyszínen hivatalosan 10 011 néző tekintette meg a Szusza Ferenc Stadionban, amely már nem sokáig adhat otthont a lila-fehérek mérkőzéseinek, hiszen hamarosan egy új, 18 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben játszhat majd az Újpest, amely ezen a találkozón ünnepelte alapításának 140. évfordulóját.

Az ellenfél DVTK ultrái, vagyis a miskolci drukkerek szintén kitettek magukért és megtöltötték a számukra rendelkezésre bocsájtott szektort, közel ezren utaztak a fővárosba a hétvége első estéjén. A szurkolás mellett a Magyar Labdarúgó-szövetségnek is üzentek a felek, hiszen a hazaiak kiírásán az állt, hogy „FEB: CIG”, míg a miskolciak az „ÁNYOK” feliratot húzták ki. Ettől persze nem lettek jóban a két csapat ultrái, ellentétben ifjabb Knézy Jenő állításával. 

A hangulatot a mindkét oldalon begyulladó pirotechnika tette ezen felül is emlékezetessé, na meg az Újpest 31-es győzelme. Meg kell azonban jegyezni, hogy az Újpest FC tulajdonosai sajnos betartották „ígéretüket”, és 

már az első fordulóban sem tartották be az MLSZ magyar kvótára vonatkozó ajánlását. 

Ratatics Péter a tulajdonos MOL részéről ugyanis már előre jelezte, ahhoz, hogy utolérhessék a Ferencvárost a tabellán, főleg külföldi játékosokat foglalkoztatnak majd. Kérdés lehet persze a hatékonyságon túl, hogy ez vajon mennyire szolgálja a magyar labdarúgás érdekeit?

Ahogy az sem biztos, hogy jót tesz a hazai focinak, hogy a Videoton és a Kispest összecsapására a másodosztály zárásaként került sor hétfőn este. Ami miatt mégis ezen a pontot szerepel a két bajnokcsapat meccse, arról a drukkerek gondoskodtak: összesen 7024-en váltottak jegyet a találkozóra, ebből nagyjából 1500-an Budapestről érkeztek. Jöttek volna többen is, de csak ennyi jegyet kaptak a vendégbe a Kispest szurkolói, miközben a mellettük lévő méretes szektor üresen tátongott… 

Mindenesetre sima Honvéd győzelmet láthattak a meccsre kilátogatók, a 03 után a fővárosiak bizakodva várhatják a másodosztály folytatását, ellentétben a kényszerű tulajdonosváltáson átesett, a kiesés után szétesett székesfehérváriakkal. Ötezer fölé kúszott a nézőszám Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyén, Nyíregyházán is. 

A „Szpari” és megyei riválisának, a Kisvárdának az első élvonalbeli rangadójára 6834 tikettet váltottak meg a drukkerek, ami közel telt házat jelent. A mérkőzés 11-el ért véget, és ugyanez az eredmény született a budapesti örökrangadón, vagyis az MTK–FTC meccsen is. Meg kell jegyezni, hogy ősi riválisával ellentétben a külföldi játékosok miatt 

az elmúlt években sokat kritizált Fradi betartotta az öt magyar játékos szerepeltetésére vonatkozó kvótát, 

a találkozót pedig hivatalosan 4285-en látták a Hidegkuti Nándorról elnevezett létesítményben, ami szintén közel telt házat jelent. A nemzetközi mérkőzéseire készülő Fradi szurkolói is üzentek az MLSZ-nek, hiszen mint jelezték, „zéró toleranciát” hirdetnek a szövetséggel szemben.

Visszafogott volt az érdeklődés a vidéki meccseken

Itt pedig el is fogytak a kiemelkedőnek nevezhető nézőszámok. Az egyaránt tulajdonosváltáson átesett Zalaegerszeg és a Debrecen meccsére 2855-en voltak a helyszínen kíváncsiak, ami valljuk be, nem nevezhető jónak két vármegyeszékhely mérkőzésén. Debrecenből mintegy 150-200-an utazhatták át az egész országot, így talán nekik van kevésbé okuk szégyenkezni a statisztikai adat miatt. 

Az pedig kérdés, mi kellene ahhoz, hogy tartósan visszataláljanak a kék-fehér hívek a ZTE Arénába? Talán a játék lehet a kulcs, no és az, hogy a csapatuk előnyben ne kapjon gólt mindkét félidő utolsó percben a 33-ra végződő találkozón, amelyen a ZTE ultrái szintén a Magyar Labdarúgó-szövetségnek üzentek.

A két, nemzetközi kupában érdekelt vidéki zöld-fehér csapat, vagyis a Paks és a Győr meccsére 2679 néző váltott belépőt és láthatott összesen hat darab gólt egyenlő elosztásban, már ami a két csapatot illeti. A paksiaknál nem is lehet kérdés a magyar kvóta, hiszen csak hazai játékosokat alkalmaznak, az ETO azonban az Újpesthez hasonlóan már az első mérkőzésen lemondott az öt magyar szerepeltetéséért járó MLSZ juttatásról. Végül pedig, és utolsósorban a Felcsút és az újonc Kazincbarcika zárja a nézőszámosdit, vélhetően nem utoljára, de legalább rendszeresen. 

Ennek pedig nem csak a felcsúti stadion mérete az oka, de a klubot övező totális érdektelenség is. 

Hivatalosan 1287-en látták, ahogy a hazai sárga-kékek 21-re elverik a borsodi sárga-kékeket, akik hazai meccseit nem Kazincbarcikán, hanem a szintén borsodi sárga-kék csapat, vagyis a Mezőkövesd stadionjában játszák majd. Ennél még a másodosztályú SzegedKecskemét (10) is nagyobb érdeklődést váltott ki, ahol 1812-en voltak, de a Vasas és a Csákvár meccsét is többen látták az Illovszky Rudolf Stadionban, a XIII. kerületben 1791-en gyűltek össze a csákváriak kiütéses győzelmét (1–4) hozó találkozón.

Közel telt ház három stadionban is, büntethet az MLSZ

Összességében elmondható, hogy az NB I. hat találkozójára, valamint az NB II. legnézettebb összecsapására 35 144-en voltak kíváncsiak a helyszínen, ami valamivel meghaladja az ötezres átlagot a hét találkozóra vetítve.

Ráadásul Újpesten, Nyíregyházán és az MTK stadionjában is közel telt ház előtt léphettek pályára a csapatok!

Érdemes megjegyezni, hogy a kispestiek NB2-es utazólétszáma megelőzött egy elsőosztályú és minden másodosztályú hazai nézőszámot… A Magyar Labdarúgó-szövetség sem hagyhatta természetesen szó nélkül a jó hangulatú mérkőzéseket, hiszen azonnal jelezte is a Fegyelmi Bizottság, hogy eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest, a Zalaegerszeg, a Kispest és a Videoton ellen „szurkolói rendzavarások, rasszista megnyilvánulások és megbotránkoztató bekiabálások miatt”.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás