loading
Menü
Támogatás

Többek között Tbiliszi polgármestere avatta fel Bozsik József szobrát Kispesten

2025. dec. 2. 11:13
4 perces olvasmány
Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen

November 28-án lett volna száz éves a magyar és a kispesti labdarúgás világklasszis játékosának, Bozsik Józsefnek a születésnapja. Ennek apropóján az Aranycsapat Alapítvány és felirata szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium kezdeményezésére avatták fel kedd reggel a futballista szobrát a róla elnevezett stadion előtt. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Szijjártó Péter külügyminiszter és Kaha Kaladze, Tbiliszi polgármestere, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes egykori labdarúgó is.

Forró tea, szendvicsek és sütemények várták az utcai állófogadásra érkező vendégeket a Puskás Ferenc utcában kedden reggel nyolc órakor. A Kispest-Honvéd ikonjának, az Aranycsapat tagjának, a százegyszeres válogatott Bozsik József szobrának felavatása hivatalosan negyed kilenckor kezdődött, az eseményre mintegy félszázan gyűltek össze. A legnagyobb „kontingenst” a Kispest volt és jelenlegi labdarúgói, a komáromi Bozsik József Általános Iskola diákjai és Szijjártó Péter testőrsége alkotta.

Természetesen jelen volt az egykori labdarúgó fia, Bozsik Péter is az eseményen, de ott volt Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Gergely István, a Budapesti Honvéd SE elnöke, valamint Vincze Ottó is. Détári Lajos, Garaba Imre, Gyimesi László, Kozma Mihály, Nagy Antal, Pintér Sándor, Plókai Attila, Szurgent Lajos és a többi egykori klasszis neve pedig talán nem csak a Kispest szurkolóinak cseng ismerősen. 

Sokan voltak a nem túl baráti időpont ellenére (Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen)

A szurkolóknak, akik a nem éppen szurkolóbarát időpont ellenére is megjelentek, hogy aztán mindenki megfeledkezzen róluk. Szó szerint, ugyanis sem a köszöntésekben, sem a beszédekben egyetlen szóval sem említették a drukkereket, akik nélkül mint tudjuk, a labdarúgás semmit nem ér. Különösen igaz ez Kispestre, ahol az elmúlt évtizedekben nem egyszer csak a fanatikusok fanatizmusa mentette meg a klubot a megszűnéstől, az eljelentéktelenedéstől.

Kispest-drukker külügyminiszter jelenlétében avatták fel a szobrot

Nagyon jól emlékezhet ezekre az évekre Szijjártó Péter is, aki gyerekkora óta a Kispest-Honvéd szurkolója. Éppen ezért is volt fájó érzékelni azt, mennyire háttérbe szorultak a drukkerek a szoborátadás kapcsán. Eleve többen sérelmezték, hogy miért nem a 100. születésnapon, vagyis november 28-án került sor az eseményre, vagy a vasárnapi, BVSC elleni bajnoki mérkőzés előtt? A meccsre kilátogató drukkerek így a mérkőzés előtt és után egy fekete műanyag zsákba csomagolva nézhették meg az alkotást.

Minden adott volt ahhoz, hogy méltó módon kerüljön átadásra Kispest egyik leghíresebb szülöttének egész alakos emlékműve a hétvége folyamán. Csak Szijjártó Péter Honvéd-elnök nem ért rá, hiszen a kormány tagjaként Moszkvába utazott, amivel egyébként az ég világon semmi probléma nincs. Így maradt kedd reggelre az avató, amelyre az utolsó pillanatban „beesett” a grúzok klasszisa, az AC Milan korábbi játékosa, Tbiliszi polgármestere, Kaha Kaladze is.

Az avató a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, ezt követően idősebb Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Alapítvány elnöke beszélt arról, hogyan jött létre a szervezet, majd később a szobor ötlete is. Kiemelte, hogy Bozsik csak a Kispestben játszott, valamint méltatta a Kispesti Futball Ház időszaki kiállítását, amelyet múlt héten csütörtökön nyitottak meg a látogatók előtt. Kispest polgármestere, Gajda Péter azt mondta, Kispest egy különleges hely, amit annak a rengeteg futballistának a neve is fémjelez, akik az egész országot megörvendeztették játékukkal. 

Bozsik és Puskás a Lipták Grundról indulva lettek világklasszis labdarúgók. Szorgalommal, becsülettel és hittel” – mondta a városvezető.

Kaha Kaladze külön üdvözölte Szijjártó Pétert, aki meghívta erre az eseményre. Mint mondta, örül, hogy a külügyminiszterrel fennálló kapcsolata őrzi a jó viszonyt, a kölcsönös tiszteletet és a futball iránti szeretetet is. Szijjártó Péter volt az utolsó felszólaló, aki minden megjelentet külön köszöntött. Kivéve a szurkolókat, akikről valahogy mindenkinek sikerült megfeledkeznie ezen a december eleji kedd reggelen – persze nagyon úgy tűnt, nem nekik lett megszervezve ez az egész esemény. Érdekes volt az is, hogy a Budapest Honvéd FC részéről sem szólalt fel senki az eseményen – mármint a tiszteletbeli elnökön, Szijjártó Péteren kívül.

A Honvéd legendái is összeálltak egy csapatképre (Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen)

A szobrot végül a megjelent vendégek, szurkolók, testőrök és sajtósok jelenlétében Bozsik Péter leplezte le. Az egyébként valóban szépre sikerült alkotás előtt aztán koszorút helyezett el többek között a Ferencváros, az MTK és az Aranycsapat Alapítvány egy-egy képviselője. Az látszódott, érződött, hogy a szervezők szerették volna méltóképpen felavatni az Aranycsapat egykori klasszisának emlékművét, a szándékot nem lehet elvitatni senkitől. Mégis hiányérzete lehetett mindenkinek, hiszen éppen a szurkolóra, a labdarúgás és a Kispest szívére, lelkére nem gondolt senki ezen a kissé borongós, hideg kedd reggelen. Kár ezért.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás