loading
Menü
Támogatás

Hiába nyerte Verstappen a szezonzárót, Norris lett 2025 világbajnoka

P.V.
2025. dec. 7. 16:26
2 perces olvasmány
Kép: formula1.com Kép: formula1.com

A Forma1-es szezonzáró igazán izgalmasnak ígérkezett, ugyanis három esélyese is volt a világbajnokságnak az utolsó fordulóra, de a legjobban Lando Norris állt, aki nyolcpontos előnnyel érkezett Verstappen előtt, azaz neki egy harmadik hely is elég lehetett a cím megszerzéséhez. Ebből a szempontból az időmérő is izgalmasan alakult, hiszen a három világbajnoki esélyes végzett az első három helyen VerstappenNorrisPiastri-sorrendben, ami ádáz küzdelmet vetített előre.

A mezőnynek sikerült eljönnie baleset nélkül a startot követően, azonban Piastri meg tudta előzni Norrist, így a britnek arra kellett koncentrálnia, hogy ezt a pozíciót már ne veszítse el. Egyedül a Ferrari pilótája, Leclerc volt erre veszélyes, de a pálya adottságai miatt sem sikerült elvennie a dobogót Norristól.

A versenyen különböző stratégiákat láthattunk a gumik tekintetében, de végül megtartotta Norris a dobogós pozíciót egy sima, balesetmentes versenyen – mely miatt mind a 20 versenyző be tudta fejezni a futamot.

Ezzel 2021 után új világbajnokot avattak a Forma1-ben, még pedig Lando Norris személyében, aki mindössze két ponttal előzte meg Max Verstappent. Jövőre teljesen új szabályrendszerrel teljesen új autók érkeznek, így új izgalmakat és új erősorrendet várhatunk 2026 márciusától.

Kép: X.com/McLarenF1

Az Abu-dzabi Nagydíj  végeredménye:

  1. Max Verstappen (Red Bull) 1:26:07.469
  2. Oscar Piastri (McLaren) +12.594s
  3. Lando Norris (McLaren) +16.572s
  4. Charles Leclerc (Ferrari) +23.279s
  5. George Russell (Mercedes) +48.563s
  6. Fernando Alonso (Aston Martin) +67.562s
  7. Esteban Ocon (Haas) +69.876s
  8. Lewis Hamilton (Ferrari) +72.670s
  9. Lance Stroll (Aston Martin) +74.523s
  10. Oliver Bearman (Haas) +76.166s
  11. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) +79.014s
  12. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) +81.043s
  13. Carlos Sainz (Williams) +82.158s
  14. Cunoda Juki (Red Bull) +83.794s
  15. Kimi Antonelli (Mercedes) +84.399s
  16. Alexander Albon (Williams) +90.327s
  17. Isack Hadjar (Racing Bulls) +1 kör
  18. Liam Lawson (Racing Bulls) +1 kör
  19. Pierre Gasly (Alpine) +1 kör
  20. Franco Colapinto (Alpine) +1 kör

Az egyéni világbajnokság végeredménye:

  1. Lando Norris (McLaren) 423 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 421 pont
  3. Oscar Piastri (McLaren) 410 pont
  4. George Russell (Mercedes) 319 pont
  5. Charles Leclerc (Ferrari) 242 pont
  6. Lewis Hamilton (Ferrari) 156 pont
  7. Kimi Antonelli (Mercedes) 150 pont
  8. Alexander Albon (Williams) 73 pont
  9. Carlos Sainz (Williams) 64 pont
  10. Fernando Alonso (Aston Martin) 56 pont
  11. Isack Hadjar (Racing Bulls) 51 pont
  12. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) 51 pont
  13. Oliver Bearman (Haas) 41 pont
  14. Esteban Ocon (Haas) 38 pont
  15. Liam Lawson (Racing Bulls) 38 pont
  16. Cunoda Juki (Red Bull) 33 pont
  17. Lance Stroll (Aston Martin) 33 pont
  18. Pierre Gasly (Alpine) 22 pont
  19. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) 19 pont
  20. Franco Colapinto (Alpine) 0 pont
  21. Jack Doohan (Alpine) 0 pont
Kép: formula1.com

A csapat-világbajnokság végeredménye:

  1. McLaren 833 pont – világbajnok
  2. Mercedes 469
  3. Red Bull 451
  4. Ferrari 398
  5. Williams 137
  6. Racing Bulls 92
  7. Aston Martin 89
  8. Haas 79
  9. Kick Sauber 70
  10. Alpine 22

     

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás