Biztosított a Videoton FC Fehérvár rajtja a 2026/2027-es idényben
Kép forrása: vidi.hu
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése rendkívüli ülésen tekintette át a Videoton FC Fehérvár helyzetét és a klub jövőjét érintő aktuális kérdéseket. A tanácskozáson elhangzott: a képviselő-testület eredménytelennek nyilvánította a Fehérvár FC Kft. üzletrészének értékesítésére korábban kiírt pályázatot, ugyanakkor a folyamat ezzel nem zárult le.
A városvezetés tovább folytatja a tárgyalásokat a pályázatban részt vevő két jelentkezővel, valamint további hazai és külföldi érdeklődőkkel. Az önkormányzat tervei szerint egy új, egyfordulós pályázati kiírásra 2026 tavaszán kerülhet sor. Dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta: a közgyűlés döntése lehetővé tette, hogy megkezdődjenek azok az adminisztratív lépések, melyek szükségesek a 2026/2027-es bajnoki szezonban való induláshoz. Ennek részeként a klub benyújthatja a licenckérelmet, ami biztosítja a Videoton FC Fehérvár szereplését a következő idényben.
Mint ismert, a város önkormányzata 2025 júniusában vásárolta meg – jelképes, 1 forintos vételáron – a klubot működtető gazdasági társaságot a korábbi tulajdonostól. A döntéshez egyértelmű feltételek társultak: a város nem kívánja közpénzből fenntartani a profi felnőtt labdarúgócsapatot, és legfeljebb egy idény erejéig vállalja a tulajdonosi szerepet. A felnőtt csapat működése 2026 harmadik negyedévéig biztosított önkormányzati finanszírozás nélkül, így a cél egy új tulajdonos mielőbbi bevonása volt. Ennek érdekében november 6-án megjelent a pályázati felhívás a Fehérvár FC Kft. üzletrészének értékesítésére.
A városvezetés kiemelten fontosnak tartotta, hogy a klub szakmailag felkészült, hosszú távon is elkötelezett befektetőhöz kerüljön, ezért kétlépcsős pályázati eljárást dolgozott ki. Az első forduló 2025. december 10-én zárult, az eredményeket pedig a közgyűlés 2026. január 16-i zárt ülésén értékelte. A testület végül úgy döntött, hogy az eljárást lezárja és ezzel párhuzamosan megnyitja az utat a további, rugalmasabb egyeztetések előtt. A polgármester szerint erre azért volt szükség, mert az önkormányzat működését szigorú jogszabályi keretek szabályozzák és a pályázat formális lezárása nélkül nem lett volna lehetőség érdemi tárgyalásokra.
A tervek szerint 2026 tavaszán egy új, egyfordulós pályázatot ír ki a város a Fehérvár FC Kft. üzletrészének értékesítésére. Addig is folytatódnak a tárgyalások a potenciális befektetőkkel.
„Továbbra is komoly érdeklődés mutatkozik a klub iránt belföldről és külföldről egyaránt. A közgyűlés most felhatalmazást adott arra, hogy a pályázati eljárás lezárása után intenzív egyeztetéseket folytassunk a befektetőjelöltekkel. Ezzel egy időben a kft. ügyvezetője megkezdheti a 2026/2027-es szezonra vonatkozó licenckérelem benyújtását, melyhez az önkormányzat biztosítja a Sóstói Stadion használatát. Szükség esetén a város 2026 végén legfeljebb 125 millió forinttal járul hozzá a működéshez, bár bízunk benne, hogy ezt már az új tulajdonos fedezi” – fogalmazott a polgármester.
Dr. Cser-Palkovics András hozzátette: a Fehérvár FC Kft. gazdasági működése jelenleg stabil, és a 2025/2026-os idény során az önkormányzatnak nem kell saját forrásból finanszíroznia a klubot. A társaság az elmúlt időszakban pénzügyi tartalékot is képzett annak érdekében, hogy megfelelő mozgástér álljon rendelkezésre az új tulajdonos megtalálásához. A városvezetés szándéka szerint az új pályázatot legkésőbb az áprilisi vagy májusi közgyűlésen írják ki és pozitív döntés esetén a nyári felkészülést már új befektető bevonásával kezdheti meg a klub.
Temesvári Márta
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás