Ismét Magyarországra hozná a kormány a zsidó Maccabi Játékokat
Deutsch Tamás | Kép forrása: YouTube/Közéleti Gazdasági Krónika Videómagazin
Magyarország pályázott a 2028-as Maccabi Európa Játékok (EMG) rendezésére – jelentették be pénteken egy Budapesti sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és „antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízott” elmondta, a 2019-es játékok sikeres megrendezése után a kormány lelkesen karolta fel a következő játékok rendezésének ötletét, hiszen a kormány
„kiemelt jelentőségűnek tekinti a zsidó közösségek védelmét, a zsidó kultúra és örökség megőrzését”.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke és fideszes EP-képviselő kiemelte, szerinte több okból is megalapozottan bíznak a magyar pályázat pozitív elbírálásában: „a magyarországi zsidó közösség reneszánszát éli, a 2019-es játékokat színvonalasan sikerült lebonyolítani, ráadásul Magyarország olyan hely, ahol biztonságban érezheti magát a világ bármely részéről érkező zsidó ember”.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás