7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Bűnügy Hírek Kiemelt

Szabadulása után indult betörni

Mi sem bizonyítja jobban a magyar börtönök eredményességét, és a büntetések visszatartóerejét, mint a meg nem nevezett származású “Kaposvár környéki férfi” esete, aki szabadulása után rabolt ki egy falubelit.

A 44 éves gyanúsított a fürdőszobaablakon mászott be a házba azzal a kifejezett céllal, hogy ellopja a házigazda kétszázasgyűjteményét. A gyűjtemény több mint 3000 pénzérmét számlált, vagyis a zsákmánya jóval 600 ezer forint feletti volt.

A vádlott itt nem állt meg, 24 éves társával (a rokoni szálak nem tisztázottak – a szerk.) a szomszédos faluban is betörtek, ezúttal egy német állampolgár házába, akitől csak kis értékű háztartási cikkeket tudtak ellopni.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás, míg társával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

További híreink

Többször segített rajta a 90 éves bácsi, „hálából” halálra verte egy lapáttal

Szabó Norbert

Szombaton hét repülővel érkeznek védőeszközök Magyarországra

Dunai Tibor

Mi Hazánk: a galgagutai gyilkosnak is Szibériában lenne a helye

Joó György

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben