Álláskeresést támogató sorozatunk eddigi részeiben írtunk már az önéletrajzzal szemben támasztott követelményekről, a személyes megjelenés során elvárt öltözködésről, ebben a harmadik, befejező részben pedig abban szeretnénk tanácsot adni, milyen kérdésekre számíthatunk egy interjú során, mit mondjunk – vagy éppen, mit ne – a beszélgetés közben, hogyan fejezzük ki magunkat, hogy egyértelműek legyenek céljaink.
A sorozat megindításánál azt az alapesetet vettük, hogy valaki bármely oknál fogva állást szeretne változtatni. A legtöbb munkavállaló ilyenkor a világhálót választja, hiszen ma már a meghirdetett álláslehetőségek elsősorban az interneten érhetőek el. Képzeletbeli hősünk kiválasztotta a számára szimpatikus ajánlatot – ajánlatokat – majd ezután benyújtotta önéletrajzát. Arról, hogy ezt milyen módon a legcélszerűbb valakinek megtennie már itt írtunk, illetve arról, milyen ruházatban javasolt személyesen megjelennie ebben az írásunkban olvashattak. A mostani, harmadik részben a beszélgetések sikeres lefolytatásában nyújtunk néhány megszívlelendő tanácsot.
Eljutottunk tehát oda, hogy személyesen ülünk – az elvárásoknak megfelelő öltözetben – az asztal álláskereső oldalán, hiszen a benyújtott önéletrajzunk alapján lehetőséget kaptunk a munkáltatótól a meghallgatásra. Most jött el az a pillanat, hogy élőszóban is bebizonyítsuk: „A kiírt állásra én vagyok a legalkalmasabb jelentkező.”
Mielőtt bemegyünk a tárgyalóba, mindenképpen javasolt a mosdó meglátogatása. Amint belépünk a terembe, már várnak bennünket azok, akik interjúztatni fognak. Az etika szabályait betartva köszönünk, kezet nyújtunk, illetve jól érthetően kimondjuk a nevünket. Ekkor nyilván hellyel kínálnak, amit elfogadva kényelmesen helyezkedjünk el. Figyeljünk arra, hogy minden mozdulatunk, viselkedésünk – akárcsak a ruházatunk – egy metakommunikációs információforrás, amelyből egy képzett HR-es rögtön nagyon sok számára fontos dolgot tud kiolvasni.
Mint ahogy bármilyen idegen nyelv használatánál is szintet lép az, aki határozottan meg mer szólalni idegen szavakat használva, úgy a most induló beszélgetés sikeressége is meghatározó az állás elnyerése szempontjából.
Az első kérdés – mivel gyönyörű magyar nyelvünk megadja a választás lehetőségét – a magázó vagy tegező kommunikációs forma eldöntése. Nekünk nyilván elegánsabb és tisztelettudóbb a magázást választani, de abban a ritka esetben, ha a munkaadó képviselői felajánlják a tegezést, illő élni ezzel a lehetőséggel.
Egy ilyen alkalmas munkatársat kiválasztó személyes beszélgetésre – mivel a pályázókat konkrét időpontokra hívják be – a pályáztatók általában meghatározott időintervallumot szánnak, ezt válaszainknál nekünk is figyelembe kell vennünk. A feltett kérdésekre szabatos, egyértelmű válaszokat várnak, hiszen ők – még ha ez így talán túl naturálisnak is hangzik – azt a hiányzó „darabot” keresik, amely legjobban beleillik a vállalati struktúra valahol foghíjas puzzle táblájába.
Nemcsak a tájékozottságunk bemutatása, a jelentkezésünk komolysága, de a számunkra szükséges információk megszerzése érdekében is készüljünk fel a vállalatból, keressük fel a honlapjukat, nézzünk utána, hogy mit mondanak róluk a neten. Melyek vállalati céljaik, érdekeik, milyen múltjuk van, hol helyezkednek el az üzleti világban, készülnek-e új beruházásra stb.? Imponáló, ha már a felvételi beszélgetés során kiderül, hogy mi már képben vagyunk ezekben a kérdésekben. A megpályázott pozíció vonatkozásában is érdemes – amennyire előzetesen lehet – tájékozódnunk, mik lehetnek az elvárások, s ezáltal megítélhetjük, hogy mi mennyire illeszkedhetünk a leendő munkáltató terveibe.
Ha elkezdődik a beszélgetés, a hozzánk intézett kérdések sokszor már nem is a végzettségünkre, szakmai tudásunkra irányulnak – hiszen ezek lényegi részei már ott szerepeltek az önéletrajzban – sokkal inkább a bennünk lévő személyiségjegyekre, csapatmunkára való képességekre, a rendelkezésre állás lehetőségére. Érdemes minden feltett kérdésre őszintén válaszolnunk, mert ellenkező esetben nemcsak a munkaadót, de önmagunkat is megtévesztjük. Nem érdemes például az állás elnyerése érdekében azt sugallnunk, sőt kimondanunk, hogy mi bármikor vállaljuk a felmerülő túlórákat, ha majd már az első héten kiderül, épphogy letelt a munkaidő, rohannunk kell a gyermekért az óvodába.
Valószínű, hogy a beszélgetés egy szakaszában rákérdeznek a bérigényünkre is. Ekkor meghatározhatunk egy fizetési sávot is, de a foglalkoztató ebben az esetben mindig a fizetési sáv aljára gondol fizetésként, ezért ne féljünk az általunk gondolt konkrét összeget kimondani.
Arra is sokszor kíváncsiak a munkáltatók, miért akarunk állást változtatni, új helyen dolgozni. Erre nagyon sok valós – és fiktív – indokot fel lehet hozni, de ebben a válaszban mindenképpen kerülendő az előző munkahelyünk rossz színben való feltüntetése, a korábbi főnökünk kemény kritikája. Sokkal inkább érdemes arra hivatkozni, hogy szeretnénk új területeket megismerni, új kihívásokkal szembenézni, szakmailag fejlődni, nehezebb feladatokat megoldani. Csak az – bár ez kiegészítő indok lehet – hogy jobban szeretnénk keresni, nyilván nem elfogadható, hiszen ez azt is jelentheti, ha valahol többet fizetnek, erről a munkahelyről is gondolkodás nélkül továbbállnánk.
A válaszadásnál az is fontos, hogy annak a szemébe nézzünk, akinek válaszolunk, közben ne a cipőnk orrát bámuljuk, vagy a kezünkben lévő tollat forgassuk idegesen.
Amikor türelmesen végighallgattak minket, és legjobb tudásunk szerint válaszoltunk minden kérdésre, nyugodtan feltehetünk az állással kapcsolatosan mi is jó néhány minket érdeklő kérdést. Ez a visszakérdezés ugyanis arra is utal, hogy mi már valamilyen módon beleéltük magunkat az állás elnyerésébe, s magunkban igyekszünk kialakítani egy képet arról, hogyan kell majd esetleg emiatt az életünket alakítanunk. Az interjúnak ebben a szakaszában, ha eddig még nem esett szó ezekről, érdeklődhetünk például olyan dolgok felől, hogy az álláshoz jár-e céges autó, utazási támogatás, cafeteriajuttatás, vagy néhány hasonló dolog, amelyek jórészt csak átvitt értelemben számítanak fizetésnek. Kérdeznünk tehát egyáltalán nem bűn, nyilván ahogy a cég szeretne sok mindent megtudni a munkavállalóval kapcsolatban, ugyanúgy az alkalmazottnak is joga van megtudni azokat a dolgokat, amelyek az állás betöltésével együtt járnak. S ugyanúgy, ahogy az álláskeresőnek, a munkáltatónak is érdemes teljes őszinteséggel megnyilvánulnia. Hiszen az senkinek sem jó például, hogyha valakit nagyon meg akar munkaerőnek szerezni a munkaadó, ezért sok mindent megígér, olyanokat is, amikről már kezdetben tudja, hogy nem áll módjában betartani.
Nemcsak a beszélgetés tartalma, de időbeli ritmusa is fontos. A mi kérdéseinkkel várjuk meg azt az időpontot, amikor elhangzik az interjúztató részéről, hogy köszönik szépen, ezekre a dolgokra voltak kíváncsiak velünk kapcsolatban. Úgy kell elképzelni ezt a beszélgetést, hogy van egy első blokk munkáltatói kérdésekből, illetve van egy második blokk, amelyben a mi kérdéseink hangzanak el – vagy esetleg olyan információk rólunk, amikre nem kérdeztek rá, de mi kérdés nélkül is fontosnak tartjuk elmondani. Ebből következik, hogy egy interjúztató kérdés után lehetőleg ne rögtön kérdezzünk vissza, főleg pedig ne próbáljuk magunkhoz ragadni valamilyen módon a szót.
A tárgyalás lezárásakor arra nyilván rákérdezhetünk, hogy mikor értesítenek a beszélgetésünk eredményéről, s ha lesz következő forduló is, az mikorra várható. Nagyon ritka az, amikor egyetlen körrel zárul az interjú, és rögtön a társalgás során úgymond egymás kezébe csapnak az emberek. Azt direkt módon megkérdezni, hogy akkor engem vesznek-e fel, nyilván nem elegáns. S erre már csak azért sem kaphatunk ott választ, hiszen vannak még utánunk is jelentkezők, illetve ennek az eldöntése a pályáztatók által is gyakori, egymás közötti egyeztetés kérdése.
Távozáskor illő tehát barátságosan elköszönnünk – ne feledjük, hogy minden a felvételiztetésen eltöltött pillanatban rengeteg metakommunikációs információt szolgáltatunk magunkról – s várnunk az értesítést a felvételiztetés eredményéről.
Ha olyan pozitív választ kapunk, hogy továbbjutottunk a következő körbe, illetve hogy elnyertük a pozíciót, az egy örömteli hír számunkra. Megünnepelhetjük, hogy még élhet bennünk a remény továbbra is, illetve hogy mi lettünk a befutók egy nehéz összehasonlító kiválasztás során.
Viszont ha elutasító választ kapunk, abban az esetben sem kell kétségbe esnünk. Lehet, hogy volt nálunk alkalmasabbnak tűnő jelentkező, s nem mi voltunk azok – ennek rengeteg oka lehet –, akit a munkáltató keresett a kiírt posztra. Érdemes tehát az álláskeresés sikerességének érdekében megszerzett tudásunkkal továbblépnünk, s bíznunk abban, hogy a következő pályáztatáson – ami talán még kedvezőbb lehetőség lesz számunkra – már mi leszünk az a boldog befutó, aki sikeresen elnyerte az áhított pozíciót.
Az anyag összeállításában nyújtott szakmai segítségért ezúton mondunk köszönetet Katkics Attilának, a Step by Step Consulting (SBSCONS) üzleti és személyzeti tanácsadó vállalkozás alapító tulajdonosának, HR-szakértőnek.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
